Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Kner Zsuzsa: Édesapámról
Édesapámról Kner Zsuzsa Szép, egyben nem könnyű feladatot kaptam: bemutatni Édesapámat, Kner Imrét, az embert, a családapát, a nyomdászt, a tipográfust, a humanistát. Folytathatnám magam is a sort: „a kiadót, a közgazdászt, a művészt”, hisz oly sok minden volt még. Talán csak az emberről szólnék én most. Ahogy* megkísérlem magam elé idézni sokszínű egyéniségét, keresve a kifejezéseket, hogyan tehetném őt elevenné azok számára, akik nem ismerték, egyetlen szó kerül mindig előtérbe a gondolataimban: művész volt. Ez volt az igazi énje, minden cselekedetének, szemléletének rugója. Nagy* ajándék volt az élettől az ő közelében élni és az ő szemén keresztül látni a világ nagy- összefüggéseit, ugyanakkor meglátni tudni minden kis részlet szépségét is. Nem szeretnék életrajzi adatokat halmozni, hiszen azok már talán ismertek is. Emberi portréját szeretném feleleveníteni és közel hozni pár percre őt, míg róla beszélünk. Azokat az emberi tulajdonságait, amik alig változtak élete folyamán. Kicsi gyerekként éppoly felelősségteli felnőtt volt, mint bármikor, viszont felnőtt korában is legbelül gyermekien tiszta, jókedélyű, -humorú maradt. Sok, sok gondon, keserves csalódáson keresztül is eleven maradt az érdeklődése minden szép iránt. És most őt idézem, 1939- ben írta nekem: „Fiatal az, aki tovább tud fejlődni, még ha száz éves is, mert nyitva van előtte az út előre. ” Tizenkét éves volt, amikor Édesapja, Kner Izidor egy- téves orvosi diagnózis következtében úgy- értesült, hogy- fél éven belül megvakul és egy- éven belül meghal. Aradi kisgimnazista apámat a latinóráról hívta ki, hogy- ezt a tényt közölje vele és megkérdezze, akar-e hazajönni, - hat testvér közül ő a legidősebb, - betanítaná 73
