Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Haiman György: A nevelő és tanító
A nevelő és tanító Haiman György Tizennvolc éves voltam, érettségi után, amikor nyomdászinasként mellé kerültem. Gvomára. Addig magáztam, Imre bácsinak szólítottam és kezétcsókolomot köszöntem neki. Azzal kezdte, hogy ezentúl Imrének szólítsam, tegezzem, s mivel ő nem pap, hagyjak fel a kezétcsókolommal is. A kezétcsókolom ellenére mi akkor már régen - úgy éreztem, születésem óta - meleg és szeretetteljes viszonyban voltunk egymással. A köszönés és a megszólítás csak az ő rendkívüli tekintélyének szólt, amely jól összefért a szeretettel. Lehet, hogy mindez idegenül hangzik ma. az emberi kapcsolatoknak alaposan megváltozott formavilágában. Róla maradt emlékeim kezdete a nagy családban szerzett élménveimhez fűződik. Anyám, Kner Ilona, Imrének húga volt s gyerekéveimet az első háború éveiben a nagyapa, Kner Izidor házában töltöttük. A gyomai család két óriási tekintély körében élt. Nagyapám, Izidor volt, ahogyan Imre némely írásában nevezte „Az Alapító”, aki nem csak a nvomdát teremtette meg, de az ország iparosításának is jeles ténvezője volt. Mi, a nálam sokkal idősebb, de még így is fiatal Kner testvérekkel együtt, ezt még nem így fogalmaztukmeg, de Kedvesapát-Nagyapát legendás alakként tiszteltük. A Jókain felnevelkedett családban Kner Izidor nagy idők tanúja volt, aki megélte a kiegyezést és az emancipációt, a ferencjózsefi békeidőket, a negyvennvolcas pártharcokat, a sokszor elátkozott és visszaállított liberalizmust, közéleti ember, író. a Kagál-társaság tagja, minden társaság központja és szórakoztatója, elegáns gavallér, és így tovább. Legidősebb fia. Imre egészen másfajta tekintélyt vívott ki magá-61
