Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Kner Erzsébet: Az asztalfőn
Az asztalfőn Kner Erzsébet A legfontosabb, amit iránta éreztem, a más érzéshez nem hasonlítható tisztelet. Nem állottam ezzel egyedül: ugyanígy érzett iránta Albert testvérem is, aki pedig a családban a rebellis volt. „Mindent Imrének köszönhetünk, nélküle semmik sem lettünk volna.. .’’-így mondta. A családon belüli tisztelet fogalmát kisgyermekként ismertem meg s ma is legrégibb emlékeim között őrzöm. Nagyapám, Kner Sámuel, egyszerű falusi könyvkötő volt. Amikor nagyanyám halála után magára maradt, - ekkor én hét éves voltam - nálunk étkezett és az asztalfőn voltahelye. Apám, Kner Izidor, ekkormár ismert ember és sikeres vállalkozó, és ugyanígy anyám, az „öregurat” a legnagyobb tisztelettel vették körül. Az öregúr helyét az asztalfőn nemsokára legidősebb testvérem, Imre vette át. (Apám ragaszkodott az ablakkal szembeni helyéhez, ahonnan kilátás nyílt a kertre, anyám pedig olyan helyet választott, ahonnan a tálalás leginkább kezére esett.) Imre ekkor tizennyolc éves és már a nyomda műszaki vezetője. Korán kellett felnőtté válnia. Apánkat az orvosok szerint végzetes szembaj fenyegette: hat gyermekének és nyomdájának jövőjéről gondoskodnia kellett. Nem volt más választása, mint hogy Imre fiára bízza családját és vállalkozását. Amikor feltártalmre előtt a fenyegető jövőt, a harmadik gimnazista fiú önként vállalta, hogy abbahagyja az iskolát. így került tizennégy évesen a lipcsei szakiskolába. Nem csak az asztalfőt, de a bölcs felnőttnek kijáró tiszteletet is örökölte az öregúrtól. Erre elsősorban apám adott példát. Az ő temperamentuma ugyanis sokban különbözött Imréétől. Sokat kockáztató vállalkozó volt, aki gyakran táncolt a szakadék szélén 13
