Almay György - Bognár Istvánné - Séthy Imre: Iparjogvédelem. Kézirat - Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4251. (Budapest, 1964)
Szabadalmi anyagi és eljárási jog
ANYAGI ÉS ELJÁRÁSI JOG 1. A találmány fogalma A szakirodalomban, amely a találmány és szabadalom kérdéseivel foglalkozik, a találmány fogalmának számos meghatározását találjuk. Gyakorlati szempontból e meghatározásoknak nincs jelentősége, mert olyan meghatározást, amely minden találmányra egyaránt érvényes lenne, eddig nem sikerült megállapítani. Annak eldöntése ugyanis, hogy az adott esetben a vizsgálat tárgya találmány-e, az összes körülmények mérlegelését, egyedi elbírálást igényel. Ezért mellőzte a legtöbb állam szabadalmi törvénye a találmány fogalmának rögzítését és ezért mellőzi azt a magyar szabadalmi törvény is. A találmány fogalmának meghatározása helyett a jogszabály megállapítja, hogy mely találmány szabadalmazható. 2. A szabadalmazható találmányok « A szabadalmazható találmányokat az 1949. évi 8. törvényerejű rendelet 2. §-a állapítja meg. E jogszabály szerint a haladást jelentő, uj és iparilag értékesíthető találmányok szabadalmazhatok. A szabadalmazható találmányok tehát az ipar körébe tartoznak. Az ipari tulajdon oltalmára alakult uniós egyezmény londoni szövege előírja, hogy az ipari tulajdont a legtágabban kell érteni s ez nem csupán a szorosan vett iparra és kereskedelemre vonatkozik, hanem egyaránt kiterjed a mezőgazdaságra és a nyersanyag termelésére és minden előállított vagy természetes termékre is. A szabadalmi törvény indokolása és az azóta kialakult joggyakorlat is az "iparilag értékesíthető találmány" kifejezése alatt "iparilag megvalósítható találmányt" ért. A törvény indokolása szerint "az értékesítés kellékét nem képezi a célszerűség és kiváló hasznosság, csak az ipari célokra általában hasznavehetetlen és a gyakorlati- ... lag nem alkalmazható találmány van kizárva a szabadalmi oltalomból, valamint az olyan találmány, mely például mint tudományos elv, pénzügyi tervezet az iparban közvetlenül nem alkalmazható". A találmány ipari értékesítése alatt tehát nem kell feltétlenül vagyoni előnyöket érteni. Például egy egészségvédelmi találmány, ha költségesebb is, mint a régebbi megoldás, de egészségi szempontból megfelelőbb, szabadalmazható. Az ipari megvalósítás követelményéhez tartozik még, hogy a találmány iparszerü, tehát azonos eredménnyel megismételhető legyen.- 19 -