Garay Tóth János et al. (szerk.): Holográfia és humanizmus - Gábor Dénes (Budapest, 1995)
Miután 1924-ben megszerezte a diplomáját, elhatározta, hogy rövid időn belül ledoktorál. Kutatási területének a villamos távvezetékeknél fellépő elektromos tranziens jelenségek vizsgálatát választotta. Ezek a jelenségek villámláskor vagy kapcsolási műveletek alkalmával jelentkeznek, és nagyon rövid ideig, csupán néhány mikroszekundumig tartanak. Az akkori Braun-csöves oszcilloszkópokkal ez a jelenség nem volt észlelhető. Ezért nagyobb katódfeszültségen, 60 kV-on működő oszcilloszkópot épített, és légüres térbe egy fényképező lemezt helyezett, így növelte a jelmegjelenítés sebességét. Vassal körülvett tekerccsel fókuszálta az elektronsugarakat, megalkotva ezzel az első elektronlencsét. Ez volt egyébként az első találmánya, a második pedig az oszcilloszkóp eltérítőlemezéhez kapcsolt flip-flop áramkör, illetve Kipp-relé. Ezzel érte el, hogy az elektronsugár elhajolt a tengelyiránytól mindaddig, míg a tranziens jel oda nem ért, ami kikapcsolta a relét és az elektronsugár szabaddá vált. Azóta is minden oszcilloszkópnál használják e két megoldást. Doktori címének megszerzése után az Electricity Board kutatólaboratóriumában a 100 kV-os vezetéken fellépő tranziensek vizsgálatával foglalkozott. Talán ez a legkorábbi, valódi távvezetéken végzett ilyen jellegű vizsgálat. Gábor és Rogowski professzor aacheni iskolájának az oszcilloszkópokról szóló tanulmányai mély benyomást tettek rám, ezért 1928 júniusában meglátogattam őket. Gábor Dénes ekkor már Siemensstadtban volt. Délután elvitt az egyetemre Einstein előadására, akinek nagy tisztelője volt. Ezután évekig leveleztünk az oszcilloszkóppal kapcsolatos témákról; én voltam az első angol tudós, akivel találkozott. Gábor Dénes tudományos érdeklődését egy másik felfedezés teljesen más irányba terelte. Busch 1927-ben dolgozta ki a mágneses terekkel fókuszált elektronsugarak matematikáját, kimutatva, hogy a lencsékkel kapcsolatos képalkotási törvények tökéletesen megfelelnek a Gábor Dénes által kidolgozott mágneses lencsék hasonló törvényeinek. Ebből viszont az adódott, hogy a mágneses lencse is felnagyíthatja a tárgyak képét, vagyis felmerült az elektronmikroszkópia lehetősége. Néhány évvel később Gábor Dénes elmesélte, hogy egy alkalommal, egy berlini kávéházban Szilárd Leóval vitatkoztak az elektronsugarakat fókuszáló mágneses lencsékről, és azon töprengtek, vajon lehet-e elektronmikroszkópot szerkeszteni. Akkor úgy vélték, hogy a lehetőség ugyan megvan, de semmi célt nem szolgálna, hiszen az élő anyagot nehezen lehetne vákuumba helyezni, és különben is, a 100 kV-os elektronsugár mindent salakká égetne. „Ki merte volna hinni - írta később -, hogy a salak megőrzi nemcsak a mikroszkopikus testek szerkezetét, hanem még a szerves molekulák alakját is.” Amikor Knoll és Hruska 1928-ban Gábor Dénes, régi charlottenburgi tanszékén megkezdték a világ első elektronmikroszkópjának kifejlesztését, eleinte az ő ott kidolgozott oszcilloszkópját használták. Sajnálta is mindig, hogy 10
