Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár története a két világháború között

tették. Az átszervezést változatlan tisztviselői létszámmal és jelentéktelen munkástöbblettel hajtották végre. Nagy erőfeszítésekkel és hozzáértéssel az exportot nagymértékben kibővítették.! 176)

A belső munkaszervezéssel új irányt adtak a művészi munkának. 1929- ben Teles Edét művészi tanácsadóként, Fischer Emilt műszaki tanácsadóként alkalmazták.( 177) Ez időtől még szervezettebb lett, s új invencióval gazdagodott Herend művészi irányítása. A kisplasztikái alkotások elindítása sikeres vállalkozása volt a korszaknak, ami a gyár alapítása óta mutatkozó hiányt és formaparkjának egyoldalúságát számolta fel. A 20-as évek közepétől! 178) szebbnél szebb alkotásokkal elindult sorozat nemcsak Herendnek, de nyugodtan állíthatjuk, az egész magyar kisplasztikái kultúrának is nagyszerű fejezete, bár egyes alkotások a porcelán anyagszerüség követelményeinek nem mindig felelnek meg. E sor kezdeti szakaszának alkotásai közé tartoznak Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak a magyar múltat idéző „Pengéjét néző huszár” figurája, Pásztor Jánosnak a paraszti életből vett kedves genre figurája a „Búcsúzkodók”, a Bory Jenő „Magyar nemes”-e, Vastagh Éva kisebb naturalista állatfigurái sok finom részletmegoldással, egyszerűsítő készséggel és nőies gyengédséggel oldják fel a természeti formákat. Herend későbbi gazdag kisplasztikái alkotásain nyomát találjuk Teles Ede irányító művészetének, melyet mindig a tiszta körvonal, a sűrített formaerő, a mindennapi élet aprólékos megfigyelése jellemzett.

Az új részvénytársasági korszak a régi tradicionális minták követésével párhuzamosan, a belső piac biztosítása érdekében, egyszerűbben dekorált készleteket is bocsátott forgalomba jutányosabb áron. Az egyszerűsítés a régi színvonalból való engedés veszélyét rejti magában. A tradicionális minták leegyszerűsítése azonban mértéktartóan történt. A gyárnak ezt az új törekvését Gulden dr. az 1933. évi igazgatósági ülésen, évi beszámolójában így fogalmazta meg: „Céljaink elérésében az ó-bécsi gyárnak bevált példája álljon, amely ugyanis a napóleoni háborúk leromlását ügyesen hidalta át, kedves, művészi, de egyszerű és így jutányos minták alkalmazásával”.( 179) Malagola Cappi, olasz iparművész ez idő tájt Budapesten érdekesnél érdekesebb lámpaernyőivel keltett feltűnést. A gyár előnyös szerződéssel vázákat bocsátott a művész rendelkezésére, aki saját tervezésű ernyőkkel szerelte azokat fel. A művészi kivitelű állólámpák az újdonság erejével hatottak. Ugyancsak a belső piac érdekében, az 1930-as évek elején, majolika emléktárgyakat gyártottak hódmezővásárhelyi kerámiára emlékeztető dekorral és kivitelben, ami talán jövedelmező volt, de korántsem öregbítette a herendi porcelán hírnevét.

E törekvések mellett természetesen tovább folyt a tradicionális stílusú dísztárgyak, étkészletek tervezése, a múlthoz méltó díszes kivitelben. Erről tanúskodik az 1935. évi rigai kiállításra küldött tárgyak jegyzéke. 1934-ben a gyár élete kiegyensúlyozottá vált, művészeti élete egészségesen fejlődött, s az átmeneti nehézségek után financiális helyzete is megszilárdult. Árueladása 300 ezer pengőre rúgott, arra az összegre, amelyet Rosenthal Vilmos a gyár életképes működéséhez javasolt.(180) Ez a fejlődés a gyár dolgozóinak létszámnövekedésében is megmutatkozott. A részvénytársaság időszaka előtt alig 15—20 munkás dolgozott, 1934- ben az alkalmazottak létszáma elérte a 140 főt.(181) Művészi színvonalát jelzi sikeres szereplése az 1933-ban rendezett chicagói világkiállításon.(182) 66 E)r. Vizsolyi József jelentésében a következőket találjuk: „a kiállítók