Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár alapításának kezdeti szakasza 1826-tól 1839-ig

folyamata. Ha polgári kezdeményezésből születtek, rendszerint csekély tőkével indultak, és bérlemény formájában jelentkeztek. További fennmaradásukat a magánkölcsönök biztosították, rendszerint főúri mecénások pénzéből, jómódú kereskedők, és mint Herend esetében, egyházvezetők pénzéből. Az első hiteles adat, amellyel igazolhatjuk Stingi Vince kerámiagyárának alapítását, 1826-ból származik. A veszprémi 1826. október 10-i közgyűlési jegyzőkönyve bejegyezte, hogy „Nemes Sopron Sz. kir. város hivatalos tudósítást tévén az eránt, hogy herendi Stingi Vintze fazekas testvérének Stingi János Hessen-Hamburg ezredbeli katonának” örökségi osztozkodás címén 79 forint 10 7/10 krajcárt köteles fizetni.( 16 )

Ugyancsak ezt az adatot erősíti meg az 1826-ban kelt veszprémi közgyűlési jegyzőkönyvben talált feljegyzés: „Vincentius Stingi Figulus vei amphorarius Geschirrmacher in posessione Herend” Herenden dolgozik a kerámia mesterségben.( 17)

E korban igen gyakori, hogy írásban a kerámia- és porcelániparban dolgozók foglalkozását váltogatják. Hol fabricans, hol fazekas, hol kőedénygyáros, vagy előfordul például a Hollóházi Kőedénygyár esetében, hogy a r. kát. plébánia anyakönyvi bejegyzéseiben, az 1830-as években a kőedénygyár munkásainak foglalkozását „porcelángyárnok”-ként jegyzik be.(18) Sőt függetlenül a gyártmányaitól, magát a műhelyeket is hol kőedény-, hol porcelángyárnak nevezik. Stingi esetében is az említett elírások igen gyakori változatával találkoztunk.

Felmerül a kérdés, miért e jelentéktelen, eddig ismeretlen bakonyi pusztát, s miért nem a kerámiakultúrának olyan ismert helységeit választotta, mint Pápát és Városlődöt, ahol a gyártáshoz szükséges anyagok közvetlenebbül rendelkezésre álltak, mint Herenden. Hiszen üzeméhez szükséges fát, kövérföldet, homokot stb. egyik 1827-ből származó okirat szerint a Löd melletti Csehbányáról, Alsóerdőről, Kislődről kellett beszereznie — Kopácsy József veszprémi püspöktől —, amit a szállítási költség lényegesen megdrágított. Ezzel szemben a mai gyárépület alapján szolgáló, ún. Miklós kúriához — mivel a Miklósok molnárok voltak — malom is tartozott, amelyet könnyűszerrel át lehetett alakítani masszamalommá. Stingi mindenképpen Löd környékén akarta üzemét felállítani, úgy látszik azonban a veszprémi püspökséggel és káptalannal nem tudott olyan kedvező megállapodásra jutni, mint a Miklósokkal, akiket, miután a család ekkoriban pápai volt, közvetlenül ismert. Stingi életében Pápának egyébként is fontosabb szerepe volt, mint első pillanatra hinnénk. Ennek illusztrálására elegendő megemlítenünk, hogy a tatai kőedénygyárhoz is pápai kapcsolatai segítették, hiszen a tulajdon családja — a Schlöglek — szintén Pápán laktak a XIX. század első évtizedeiben. Még így, Kislődtől távol sem tudta kikerülni a püspökség hatalmát.(19)

A fizetésképtelen Stingi, a megyés püspökkel 1834-től több ízben perbe került „Stingi Vintze herendi fabrikáns még 1827-dik esztendőben, különféle, leginkább mesterségéhez szükséges kiszolgáltatottak árában összesen 1087 ft 24 kr-al Ve., tisztelt Eö Excellentiájának adóssává lévén”.(20) Stingi herendi működéséről 1826-tól 1839 derekáig előkerült okmányok küzdelmekkel teli, borús napokról adnak hírt. Tőkehiány, állandó kölcsönök felvétele, anyagbeszerzési, szállítási gondok jelentkeznek. Megfelelő szakemberek alkalmazása különösen fontos feladat, mert a szak- 12 képzett festő, égető, tehetséges modellőr döntően befolyásolják az üzem