Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár alapításának kezdeti szakasza 1826-tól 1839-ig

kezdeti sikerét. Bár a kerámiaiparban feltűnő a vándorlókedv, de anyagiakkal és fennmaradásáért küzdő gyárban nehéz jó szakmunkást szerezni.

A Stingl-féle gyár létszámáról, üzemi életéről mindmáig nem került elő pontos és részletes kimutatás. Csupán e korból származó levéltári adatok igazítanak útba, s főleg anyakönyvi bejegyzések, amelyek között herendi munkásneveket találunk. Pl. a szentgáli plébánia anyakönyve 1837. október 15-i bejegyzése Tántzka József 35 éves „Portzellányos legény” herendi lakos nevét örökítette meg.(21) Vagy a 30 éves Rettig János és az állandó anyagi gondokkal küszködő Vintsigel (Windschiigel) Ferenc nevét, aki végleg letelepedett Herenden.(22)

Stingi Vince herendi gyáralapítása külföldön és hazánkban egyaránt a kerámiaiparban végbement nagy változások, a kerámia és porcelán iránt megnövekedett igény idején történt. A napóleoni háborúk utáni átmeneti krízist átvészelt polgárság gazdaságilag ismét megerősödött, vásárlóereje megnőtt. Főleg Nyugat-Európában a XIX. század elején már szép számmal működő porcelángyárak a közízlést és az igényt a porcelán felé irányították. A kőedénygyárak az alapanyagok, formák tökéletesítésével próbálták behozni a porcelán előnyeit. A legtöbb gyárban a kőedény mellett porcelánt is gyártottak. A Veszprém megyei kőedénygyárak sem nézhették tétlenül e fejlődést, mint ahogy Pápán is gyártottak többkevesebb sikerrel porcelánt. Stingi gyárának is be kellett illeszkednie ebbe a fejlődési irányba, mert a piac könyörtelen, nincs tekintettel a kísérletezésre, tőkehiányra. Stingi vállalta a küzdelmet. A levéltári adatok tanúsága szerint minden percet kihasznált, minden szervezői, szakmai, kereskedelmi tudását, összeköttetését latba vetette, hogy gyártmányaival korának követelményeit kielégítse, hogy gyára egyáltalában egzisztálhasson.

Az üzem fejlesztése, tökéletesítése érdekében a sorozatos kölcsönök felvételének időszaka következik, mely végül is a tönk szélére sodorja. Okleveleink a kezdeti kor hősi erőfeszítéseiről tanúskodnak.

„Világos adósságbeli pőre Fő Tisztelendő Küllei János Veszprémi Kanonok és Nagyprépost úrnak, mint Fölpörösnek Stingi Vincze herendi árendás és porczelán Fabrikás, mint adós alperes ellen.

Charta Bianca. Egy száz, azaz 100 V forintokrul, melleket Fő Tisztelendő Küllei János Veszprémi Kanonok Urtul Herenden felállított Porczelán Fabrikám szükséges kipótlására ahoz kívántató szükséges szerek megszerzésére pf. Törvényes Interes kötelezése mellett költsön fölvettem, kötelezvén magamat és illetőimet nem tsak a kötelezett Interes fizetésére, hanem a Derék pénznek is a jövő új Esztendő napra leendő letételére, fönt tisztelt Uraságnak nagyobb bátorságára különös hypoteca gyanánt az általam felállított Fabrikát s abban levő és található szereket és készítményeket és egyébb vagyonimat is a Tisztelt Ur válaszolása szerint lekötöm. Költ Veszprém Aug. 16-án 1827.”(23)

Az üzemi gonddal, a több helyen egyidőben felvett kölcsönök fizetésével terhelt, aránylag népes családdal bíró Stingi még 1834 végén sem képes a 100 forintot visszafizetni. S ekkor Cseresnyés István ítélő főbíró ítéletét — a kor szokásainak megfelelő rideg eljárással — 1834. december 29-én Stingi herendi házában az uradalom első fiskálisa, a két herendi tanú: Drexler János és Eizenhoffer Adám jelenlétében a „végrehajtásbeli summát” kihirdették. Az összeg 261 forintra rúgott.

13