Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
A MOCSARAK FELHASZNALASA. 87 melyek valamely élő vízérből táplálkoznak, illetőleg —■ a holt ágak — a melyek könnyű szerivel elláthatók vízzel. A tisztán gyülevész vizekről külön fejezet szól. A mocsaf'ak felhasználása. Minden mocsár, a melyet élővíz táplál s a melynek nincsenek ú. n. feneketlen helyei, abban az esetben, ha teljesen lecsapolható, tógazdaságra legtöbbször kiválóan alkalmatos. A míveletek sorrendje az, hogy a mocsarat mindenek előtt le kell csapolni s be kell várni területének kellő megszikkadását. A midőn a megszikkadás bekövetkezett, kaszával, nádvágóval és kapával el kell hárítani mindazt, a mi a szántásnak útjában áll, mire az egész területet fordító ekével gondosan felszántjuk. Ez a munka az őszre essék s utolsó mozzanata az, hogy a területet oltatlan mészszel jól behintjük, mint tudjuk azért, hogy a mocsaras helyeken kiválóan fejlődő talajsavakat lekössük. A további berendezés természetesen első sorban a víz mennyiségétől függ; másod sorban a talajalakulattól, helyesebben kifejezve, a területtől. Ha a terület elegendő s szabályozás útján a víz-ér elég bő, akkor gátakkal tavakat alakítunk; ha a víz csak annyi, hogy felfogva a területet, éppen és elégségesen ellepi s az így alkotott tavat nyár derekán is kellő módon táplálja, akkor az egészet lehalászó, vagy más szóval kifejezve, hizlaló tónak használjuk fel, legjobban úgy, hogy valamely tenyésztőtől kellő mennyiségű, pl. két éves pontyot veszünk s beleeresztjük. Az ilyen fajta tavakban az első időben az évi növekedés sokszor 100 és több %; későbben rendesen 50%-nál állapodik meg.