Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
88 A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA. A holtágak felhasználása. Szabályozott folyóink mentén kétféle holtágra találunk: már egészen szárazon fekvőkre és olyanokra, a melyekben a víz állandóan megvan s a tavaszi áradás révén rendesen felújul. Mind a két rend más-más elbánást követel. a) A szárazon fekvő holtág Az e fajta holtágaknál első és legfőbb kérdés az: vájjon van-e mód, hogy a folyónak rendes nyári állásában is behozhatjuk a holtágba a vizet? Ha a víz csatornázással és zsilipek során ekkor is behozható, akkor a tőpontyra alapított tiszta tógazdaság berendezése igen könnyű s mindössze arra kell ügyelnünk, hogy az anyafolyóból ragadozó halak — csukák, harcsák, süllők, menyhalak, sügérek, buezók, durbincsok — bele ne juthassanak, a melyek a ponty apró ivadékára nézve veszedelmesek; a tápláló csatornán tehát többrendbeli rácsot kell alkalmaznunk; közel a folyóhoz ritkábbat, a gazdaság felé mind sűrűbbet. Továbbá szorgalmasan lőjjük a vízi vadat, mely a pontyivadékot rabolja; de tolla között behozza a ragadozó hal ikráját, nemcsak a harcsáét, hanem a keszegekét is, mely utóbbi ha kikel, táplálék dolgában versenyt teremt a pontynak. A mi ilyen fajta, mégis belekerül a gazdaságba, azt az őszi lehalászáskor gondosan ki kell selejtezni. A terület beosztása és kezelése olyan, a minőt a minta tógazdaságnál kifejtettünk. Ha pedig a vizet csak a tavaszi áradás során kaphatjuk a holtágba, akkor ez is csak a következő szakasz szerint kezelhető.
