Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
66 A tógazdaság okszerű gyakorlata. alkotunk s ehhez a vízfolyás felől nagyobb és kisebb kavicsokból oly rakást alkotunk, mely a vizet szűri, tehát az ikra és ivadék nagyobb ellenségeit feltartóztatja. Igen jó, ha az ároknak tófelőli végén még egy sűrű drótszita-rácsot is alkalmazunk. Ez az ívó tónak az elkészítése, a melynek bevégeztével szorgosan megfigyeljük az időjárást. A fiasítás lefolyása. A midőn május második felében az idő jóra fordul s az állóvizek mérséklete legalább is 12—140 C., az ívó tóba annyi vizet eresztünk, hogy két harmadrészét borítsa el. Ha az idő verőfényesre fordul, a beeresztett víz hamar felmelegszik 16—180 C.-ra; ekkor kivesszük a tartóból az ívásra szánt halpárt, úgy, hogy egy dézsába abból a vízből merítünk, a melyben a halak éppen voltak s a halakat a dézsába eresztve elvisszük az ívó tóhoz; itt a tóból vizet merítve beöntjük a dézsába, hogy átmenetet teremtsünk a két különböző mérsékletű víz között s ezután bedöntjük a halat vizestül a tóba. Ettől a pillanattól kezdve egész gondoskodásunk az ívó tóra fordulta' jón, hogy láthassuk: vájjon a pár ívik-e? Ha minden rendben van, az ívás már másod- vagy harmadnapon következik be s különösen reggelenként folyik igen vígan, mindig a part növényzete között. Ekkor lassanként színig dagasztjuk fel a tavat. Ha az idő kedvez, az ívás szakadatlanul folyik; ha ellenben hűvös idő következik be, meg-megakad. Az ívás kezdetétől fogva szorgosan kell lesnünk, hogy mikor mutatkozik az ivadék? Ha az idő kitűnő, már ötödnapon is megnyüzsög a
