Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

58

A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA.

A vi^el való bánás. A terület beosztását ábrázoló képen (12.) egy vízlevezető árokról is emlékeztünk, mely a tavak egyik oldalán és mentén van húzva (12. /). Ez a zsiliptől (12 "s oldalt van vezetve s a tavak végén az eredeti patakmederbe szakad. Ez az árok annak a vízfölöslegnek való, a mely a tavak felduzzasztása és táplálása után fenmarad ; de még oly helyen is igen fontos a rendeltetése, a hol vízfölösleg nincsen. Ilyen helyeken t. i. arra való, hogy mindenféle áradó vizet felfogjon és bizton levezessen, legyen az tavaszi hóvíz, vagy nyári záporok hirtelen támadó árja. Ha a fölös vizek levezetéséről nem gondoskodunk, a tavaknak különösen zsiliprészét, de sokszor egész gáthálózatát is veszedelemnek teszszük ki.

Arról mindig gondoskodnunk kell, hogy a tavakon a viz-érből származó, tehát friss víz vonuljon át; több a nyári melegek idején, a midőn a tavak az elpárolgás során sokat vesztenek s az álló víz egyáltalában megromlásnak van kitéve. A zsilipek víztartó deszkáinak beállításával a víz kellő szabályozását hamar kitanulv. hatjuk.

A halastavak mélysége. A régi rendszer és a még ma is uralkodó közfelfogás azt hiszi, hogy a halgazdaságban a víz nagy terjedelmén kívül a víz mélysége kedvez az eredménynek. Ez, különösen a tőpontyra nézve, nem helyes felfogás. A tőponty valamennyi hal között leginkább kedveli a teljesen átmelegedett vizet s ez a víz egyszersmind az is, mely legbővebben termi azokat az alsóbbrendű állatokat, a melyek a tőponty gyors növekedésére döntő hatással vannak, különö-