Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

VI. A fogas süllő tenyésztése

Ii6

a fogas süllő tenyésztése.

Igazi ragadozó hal, mely férgekkel, bogársággal, de leginkább hallal él; vén korában nagyra növekedve, minden élőlényt elnyel, mely bársingján befér.

Kedvező körülmények között io kilogrammra is megnő; magyar földön a Balatoné a leghíresebb; az i*5 kilós már «fogas», az azon alul levő «süllő».*

A fogas süllő a tavakat és a folyóvizeket egyaránt lakja; de határozottan az alsóbb fekvések hala, mely a hegyi vidékbe nem hatol.

Nálunk április-májusban ívik s a helyre nézve a tapasztalt halászok is ellenmondásban vannak. így a balatoniról a keszthelyiek azt tartják, hogy a mélységben ívik, a mi nem állhat meg, mert élettani lehetetlenség.

Az ikrásban 2—300,000 ikra fejlődik, mely ívás idején hosszabb-rövidebb zsinórokba egyesülve jön ki az anyahalból, s a melyeket az alkalmatos helyeken: nádfalak mentén, növényekre, nagyobb kövekre stb. kiakgat, hol azután a hím rábocsátja a tejet s az ikra megtermékenyül.

Növekedése, a viszonyokhoz képest, lassúbb vagy gyorsabb. Heckel szerint, felségeken tartózkodva, már az első évben is elérheti az 1 ‘A fontot ;** a Duna medrére

* A Balaton melléken, kivált az úrirend, épp oly bámulatos, mint megokolatlan makacssággal vitatja, hogy a fogas és a süllő két faj ; tűri is a süllő irtását s aztán panaszkodik, hogy a fogas fogy. A két alak között annyi a különbség, mint a tyúk és a csirke, a ló és a csikó stb. között.

'** Heckel und Kner: «Die Süsswasserlische der őst. Monarchie», Leipzig, 1885. p. 11 —12. Ez a hely nagyon nevezetes, mert a rétség haltermő természetét világosan bizonyltja. V. ö. Bevezető rész, 17—22. 1.