Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
VI. A fogas süllő tenyésztése
szorítva azonban ugyanennyi idő alatt csak V4 fontot nyom. A fogas süllő az ú. n. lágy halak közé tartozik, azaz a szárazra vetve nem szívós életű, hamar oda van; kényes a vízre is, a mi nagyon megnehezíti élő állapotban való szállítását s Heckel körülbelől rámondja, hogy ezek miatt és nagy ehető volta miatt is a tenyésztésre nem nagyon ajánlható. Abban azonban minden szerző egyetért, hogy e halnak a húsa kitűnő, becses tápláló szer s ha ezt és a szaporaságot veszszük, természetes, hogy a tenyésztés mégis csak kinálva-kinálkozik s megérdemli a fáradozást. Magyar földön a Balaton fogas süllője a leghíresebb, és méltán is, mert a Balaton vize tiszta, a hal tehát sohasem tóízű; másfelől e fölséges vízben e hal valóban tisztán és kizárólagosan csak hallal táplálkozik. A fogas süllőhöz fajrokonság szerint még egy rokona is csatlakozik, mely szintén megérdemli, hogy számba vegyük. A KŐ SÜLLŐ. I17 A KŐ SÜLLŐ. Lucioperca Volgensis, Pallas. Bandár, Tarkasüllő, Tótsüllő, Vadsüllő. Németül : Steinschill ; az oroszok Bersik hala. Fő jegyei. Az előbbinél valamivel zömökebb; homloka meredekebb; az oldalakon keresztbefutó, rendesen nyolcz pászta sötétebb és határozottabb rajzú, kirívó, úgy, hogy a hal az első pillantásra is tarkának tűnik
