Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

90

A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA.

állapotot teremtünk, a mely mellett a beeresztett tőpontyok évenként legalább 50%-kal növekednek.

A lóságok felhasználása. Tóság néven azt értjük, a minek szilárd a medre s a hol a róna- vagy síkvíz állandóan nagy tükröt vagy tükröket alkot. Lehet ezeknek a tóságoknak élő víz-erök, mely beszakad és ki is folyik; vagy lehet a tóság feneke forrásos, mely források helyrepótolják az elpárolgás útján vagy másképen veszendőbe menő vizet.

Ilyen tóságok néha nagyon is kínálkoznak az okszerűbb kezelésre s ilyen mellett kitűnő eredményeket adhatnak.

Természetes állapotban rendszerint az a bajuk, hogy táplálék dolgában nem újulnak fel kellőképen s így a táplálék hiánya bizonyos korlátok között tartja a pontyféle halak állományát is. Azon kell tehát lennünk, hogy ezen a főbajon segítsünk.

Az ilyen természetű tóságoknak legnagyobb része ősi lévén, teljes lecsapolásuk néha — talán legtöbbször — lehetetlen; de nem is szükséges. A főkérdés az: vájjon leszállíthatjuk-e a tükör színét bizonyos mértékig? Ha igen, akkor nyertünk.

Mert ha árkolással leszállíthatjuk a tükröt, akkor bizonyos rész a tó egész kerületén kiszárad, s ha később a vizet ismét elfogjuk s a szárazon fekvő területre reá duzzasztjuk, akkor éppen azt a míveletet hajtottuk végre, a melyet az apadó és áradó folyó a halbőség korában a rétség képében végezett. (V. ö. 19. 1.)

Ez az eljárás azon a kerületen felújítja a táplálékot s még abban az esetben is, ha a tóság természete nem