Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

A RÉTSÉGEK FELHASZNÁLÁSA.

01

engedné meg az olvan beosztást, a minőt a vízállós holtágaknál megismertünk, a természetes halállomány mindenesetre gyarapodni fog. De még a gyökeresebb felújítás is hatalmunkban van. Hat. i. e tóságok vizét, a mint kell és lehet is. kora ősszel szállítjuk alább, a víztől megmentett területet felszánthatjuk s legjobb, ha téli rozzsal vetjük be. Ezt a rozsot legeltethetjük s tavaszkor a levezető árkok betömése útján reáduzzasztjuk a vizet; ekkor a terület táplálék dolgában kitűnően felújult s a pontyoknak legjobb legelőjévé alakul; arról nem is szólva, hogy elsőrangú ívóhely is.

.4 vétségek felhasználása. Nagy folyóink mentén sok az olyan hely. mely régente a folyónak természetes rétsége volt. azonban szabályozás útján gát mögé került; de azért még sem vált be eke alá s ma jobbadán rossz legelő, fakadó vizek gyülekező helye, szóval gazdasági tekintetben egészen, vagy részben meddő. Ezeknek a helyeknek fekvését megmagyarázhatja a 3-dik képen az a a betűkkel ismertetett rész.

Ezek a helvek rendesen kiváló halashelyekké változtathatók. kivált akkor, ha meg van a mód. hogy a vizet árkolással akkor is bevezethetjük, a mikor a folyó vízállása rendes, tehát a folyónak valamely felsőbb pontjáról. A víznek ez a bevezetése nem szükséges, hogy állandó legven. mert csak arra való. hogy a kánikulában pótlásra és felújításra használhassuk. A víz nagy tömegét ugyanis könnyű kiteremteni: módja pedig az. hogy az elzáró gátnak valamely alkalmatos pontján zsilipet állítunk s ezt a tavasai áradás idején megnyitjuk, mire a folyó áradó vi~e a területet elönti.