Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
III. A felszabadulástól az államosításokig 1945-1949
zését kellett megvalósítania. Itt erre nem volt szükség. A volt tulajdonosok nem tértek vissza külföldről és a Szövetkezet nem függött közvetlenül a nagybankoktól sem. Az üb és a tőkés tulajdonosok közti harc így elmaradt, de a napi élet gondjainak megoldása számos munkaalkalmat teremtett. Minden hó közepén üzemi gyűlésen számoltak be a dolgozóknak. Az 1947-ben újraválasztott vezetőség elfogadta és vállalta a 3 éves terv követelményeit, amelyeket az az ország újjáépítése érdekében a szövetkezettel szemben támasztott. A Szövetkezet igazgatója Dienes László lett. A műszaki, kereskedelmi vezetéssel és az ügyintézéssel külön felelős személyeket bíztak meg. 1947-ben T94 ezer Ft értékű forgalmat értek el, amelyet 1948-ban 493 ezer Ft-ra kívántak emelni. Az ingatlanok és a gyárépület együttes értéke 1948-ban elérte a 221 390 Ft-ot. A Szövetkezetét 1948-ban (III. 28.) a 100 főt foglalkoztató üzemek sorában államosították. A vállalat új vezetője Kovács Lajos lett. A szövetkezeti forma 1949. augusztus i-ig állt fenn, amikor megalakult a Mechanikai Mérőműszerek Gyára. Elhelyezését a Marx-testvérek elhagyott gyára biztosította, amelyet a helyén működő kis szövetkezet önmagában nem tudott kitölteni. Ide olvasztották be a Zoltán Hugó és Társa vállalatot is. 1945 júliusában Szendrő György és Barabás László a Zoltán és a Mikron cégek részéről elhatározták egyesülésüket. Szendrő javaslatára ekkor Barabás megvásárolta a XIV. kerület Gyarmat u. 71. sz. alatti telken félig elkészült családi házat, melyből a Mikron átköltözése után (1946. jan. 1.) műhelyt képeztek ki. A Jóvátételi Hivatal támogatta az alig egy esztendő alatt 101 főre felduzzadó vállalatot. A cég táv-, nyomáshőmérőket, thermoműszereket és voltmérőket szállított a szovjet katonai adóállomásokhoz. A belföldi szükségletek kielégítésén túl néhány nyugat-európai országba is exportáltak. Ennek volt köszönhető, hogy a cég - a stabilizáció után - előlegek nélkül fizethette munkásait. 1946. augusztus 1. előtt azonban sok nehézséggel kellett megküzdeni. Az infláció alatt a műszereket nem pénzért adták, hanem cukorért, ablaküvegért, ágyneművászonért stb. Az árukat falun értékesítették, ahonnan tojást, zsírt stb. hoztak a gyár dolgozóinak. Pénzt csak annyit fizettek ki, amennyi a közlekedésre és a lakbérek kifizetésére kellett. A Gyarmat utcai gyártelepen eközben egyemeletes gyárépületet húztak fel a régi cipészműhely helyén. A földszinten a hosszan elnyúló szereidé üzemelt, míg az első emeleten a hitelesítő-laboratórium. Az új gyárépület szuterénjében a galvanizáló, a könnyűfémöntöde, a lakatosműhely és a központi fűtés kazánháza helyezkedett el. Az új gyár gépparkját nem csekély részben a Mikron-féle vállalkozás adta, de a folyamatos gépbeszerzésekkel további bővülések következtek be. A gépi berendezések és az épület értéke 4 millió Ft-ot tett ki az államosításkor az ingatlan értékén felül. A vállalatvezetés a növekvő forgalmi eredmények láttán előkészületi lépéseket tett, hogy részvénytársasággá alakuljon át. E terv azonban már nem valósult meg. 1948. március 28-án állami tulajdonba vették a Zoltán céget. A vállalat 1948-tól, az Iparügyi Minisztérium átszervezését követően, a Finommechanikai Iparigazgatósághoz tartozott csakúgy, mint a Fehér gyár, az EIC, a Thermovolt stb. Az államosítás után a Zoltán cég a Marx és Marx vállalatba olvadt be. 74
