Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
II. A hazai műszergyártás fejlődésének jellemző jegyei a két világháború között 1920-1944
másikban a szerelőüzemet helyezte el. A laboratóriumi géppark valamennyi darabját a Ganz gyártotta, mellyel az EIC jó kapcsolatokat épített ki. A Ganz a precíziós műszerszükségletét szinte kizárólag az ElC-től fedezte. A laboratóriumi géppark a vállalat fennállásának mintegy 20 esztendeje alatt jelentősen bővült, de a cégnél alkalmazott 5 villanymotor teljesítménye 1939-ben sem haladta meg a 13 LE-t. A géppark gyarapodása megkövetelte a gyártelep bővítését. A szerelőműhely végén elhelyezett laboratórium 1932 33 körül új épületet kapott. Az EIC telepén üzemelt még a festő- és az asztalosműhely. Az 1928-1941 évek között a vállalat összesen 92 528 P gépi beruházást eszközölt. Ingatlanokkal együtt az összberuházások 1941-ig elérték a 172 ezer P-t, amelyből azonban 109 ezer P-t le is írt a vállalat. Az EIC termelési keresztmetszete szűk volt. A vállalat 30-60 fővel kezdte meg működését. A második világháború éveiben a létszám 80 főre emelkedett, de a 100 fős teljes kapacitást sohasem tudták kihasználni. A kis létszám mellett természetesen nem fokozhatták a munkaigényes műszerek termelését. Az EIC profilját a 0,2 oszt. precíziós műszerek határozták meg. Másokat nem gyártott, ellentétben pl. a Fehér gyárral. 1936-ban lépett be a vállalathoz di Gleria Antal oki. gépészmérnök, aki hamarosan a cég ügyvezető igazgatója lett. Az EIC az egyes műszertípusokból, amelyek egyedi konstrukciók voltak, általában keveset, 3-6 db-ot gyártott. Csupán az Argentínába szállított motorvonatokhoz készítettek többszáz műszert. A gyártás kiszélesedésével szaporodott az alkatrész-raktárkészlet. 1938 táján mintegy 2000-féle addig legyártott és fel nem használt alkatrész állt rendelkezésre. Az alkatrészeket kb. 100-féle műszerbe építhették be. Szabványosítási tevékenységet nem végeztek, mégis mutatkozott bizonyos tendencia az alkatrészek többirányú felhasználására. Nem annyira a jövőbe látó tudatos egységesítési törekvésről volt szó, ti. tipizált alkatrészek előregyártásáról, hanem sokkal inkább a már meglévő alkatrészfajták műszakilag és kereskedelmileg gazdaságos hasznosításáról. A szerkesztés, fejlesztés ezért retrospektív irányzatú volt. Ez a tendencia azon a felismerésen alapult, hogy az új szerszámok gyártásához szükséges szerszámgépek előállítása meglehetősen költséges. Az új konstrukciókat ezért a meglévő szerszám- és alkatrészkészlethez törekedtek hozzáigazítani. Az EIC műszereinek a piacon borsos áruk volt, de a versenytársak nem rendelkeztek azokkal a feltételekkel sem munkaerő, sem a gépi berendezések terén, amelyek birtokában felvehették volna a versenyt. Az EIC a 30-as évek közepén kooperált a német Siemqns céggel. Oka az volt, hogy a budapesti Elektromos Művek csak Siemens készítményeket szerelt fel a hálózatban. A cég ezért a Siemenstől importált műszerházakba építette be saját műszereit. így látszólag a műszerek Siemens készítményeknek számítottak, de valójában EIC gyártmányokat kapott az Elektrmos Művek (induktoros szigetelésmérő). Az EIC kezdetben belföldre termelő cég volt. Megrendelői közt első helyen a Ganz gyár állt. Bár a Ganz a 30-as évek közepén tett arra kísérletet, hogy maga állítson elő kapcsolótábla műszereket, de hamarosan felhagyott vele. A megrendelők között foglalt helyet a Standard, a Posta, az Egyesült Izzó, a csepeli Weiss Manfréd stb. A műszerek egy része eljutott Angliába, Törökországba, Romá-56
