Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
II. A hazai műszergyártás fejlődésének jellemző jegyei a két világháború között 1920-1944
tergapadon előállították a félkésztermékeket. Ezután a szúrás, marás, kipróbálás és hitelesítés műveletei következtek. Az acélmágneseket melegen hajlították, edzették és csiszolták. A gombolyítást zománcozott huzalból végezték. A modern géppark ellenére a tervezett, rentábilis sorozatnagyságot nem tudták elérni. A gyárvezetés mindent elkövetett a költségek csökkentésére. Az új számlálótípusok kikísérletezése, gyártásbavétele, felszerszámozása sokba került. Az egykorú számítások szerint 1933-ban 1 új számlálótípus bevezetése 33 ezer P összkiadásba került. A második világháború kitörését közvetlen megelőző gazdasági depresszió a számlálógvárat sem kerülte el, ami később fokozódott. Nehézkessé vált a vas- és rézbeszerzés. A termelés és értékesítés volumene visszaesett. 1939-ben 45 ezer db Bdf számláló volt raktáron, míg az előző évben csak 30 ezer db. Az árbevétel bár némileg növekedett (1,90 millió P-ről 1,96 millió P-re), mégis a kötött üzletek veszteségesek voltak, olykor belföldi viszonylatban is. A világháború alatt jelentősen visszaesett az export, jóllehet az „UP " típus bevált. Belföldre viszont inkább a kifizetődőbb, egyszerűbb ,,Bd’’ típust gyártották. A számlálógyárban igyekeztek azt a gyártási elvet megvalósítani, hogy a műhelyek munkanemenként különüljenek el. Technológiailag homogén munkának számított a marás, az esztergályozás, a műszerész gépmunka vagy kézimunka stb. A kész munkadarabok szerelése ezután következett, amit az egykorú forrás így örökített meg: a „Számlálógyárban a szerelést a mozgó szalag elv szerint vég-5 5 Fogyasztásit rák szerelése a Villám utcában az 19,0-as évek közepén
