Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré

és fotóművészek zöme viszont kény­telen alkalmazkodni, ha megélheté­sét biztosítani akarja. A fényképezés segítségével megörö­kített, ideális, utánzandó magatartás­­formákat — éppúgy, mint a divat mindenkori újdonságait — a társada­lom vezető, uralkodó osztályai, réte­gei szabják meg és alakítják — ízlé­süknek megfelelően. Az arisztokrácia tényleges (gazdasági-társadalmi) hatalmát már elveszítette, a művésze­tekben, a divatban, az életvitelben — egyszóval a kulturális tevékenységek széles spektrumában — azonban még utánzásra késztet, sőt befolyá­solni is képes. A tényleges hatalmat már a nagypolgárság gyakorolja. M űvészetszemléletek népszerűsíté­sén, esztétikai elvei terjesztésén mű­vészek, tudósok munkálkodnak. A kispolgárság ezt a réteget akarja utá­nozni. Elveit, művészi ideáljait ma­gáénak érzi, s nemcsak elfogadja, de lelkesedik is értük. Daguerre korszakmeghatározó felfe­dezésének híre futótűzként terjedt el 1839-ben Európában és a tengeren­túlon.2 A közönség ugyan az első pillanattól kezdve kegyeibe fogadta az új talál­mányt, de csak kevesen sejtették, mi­lyen gazdasági-társadalmi, kulturális változásokat eredményezhet széles körű elterjedése. A felvételi technika — az eszközök és eljárások — szüntelen tökéletesedése elősegítette térhódítását, míg emez a készülékek és eszközök árát tovább szorította lefelé.3 A fénykép-portré még újdonságnak számított és az emberek nem idegen­kedtek attól sem, hogy számukra is­meretlen személyek arcképét megvá­sárolják és hazavigyék. A dagerrotí­­pia készítéséhez felhasznált lemez ér­zékenysége sok kívánnivalót hagyott maga után és ez akadályozta a port­réfotográfia széles körű elterjedését. Valóságos kínszenvedést jelentett a modell számára egy-egy negyed-, sőt félóráig tartó felvétel.4 Ez idő tájt csak az Egyesült Államokban tudtak — viszonylag rövid idő alatt— portrét készíteni, amely kisebb részben az ott uralkodó, kedvezőbb fényviszonyok­nak43, nagyobb mértékben egy új tí­pusú fényképezőgépnek volt kö­szönhető, amelyet Alexander Wol­cott szerkesztett5 és amelyik a New Yorkban, 1840. március elején meg­nyitott53, fényvisszaverő tükrökkel felszerelt portréműtermében műkö­dött. Több mint egy esztendő telik el a nevezetes eseményt — az első port­réműterem megnyitását — követően addig, amíg Európa első, hivatássze­rűen portrékészítésre berendezkedett műterme 1841. március 23-án kinyit és Richard Beard—valamint munka­társai, Cooper és Goddard — meg­rendelőket fogad.6 Még ugyanezen év júliusában, a svájci festő, Johann Baptist lsenring (1796—1860) műtermet rendezett be Münchenben.63 „Ötperces" port­réi nagy közönségsikert arattak.7 Et­től az időponttól kezdve tíz éven ke­resztül nem apad a magukat lefény­­képeztetni óhajtók áradata. Közben jócskán megszaporodik a hivatássze­rűen portrékészítéssel foglalkozó fényképészek száma és alig akad je­lentős város Európában, ahol ne mű­ködne legalább egy, de sok esetben több dagerrotipista. A kálotípia — Talbot felfedezése — sem tudja fékezni a dagerrotípia elő­retörését. A leglátogatottabb portré­fényképészek— Claudet8 és Mayall9 — tevékenysége minden előadásnál ékesszólóbban és szemléletesebben bizonyította, hogy a közönség egyér­telműen a dagerrotípiára szavazott. Csak néhány, képzőművészből lett fotográfus — Angliában10 és má-

Next

/
Thumbnails
Contents