Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
pozitív kópiává „fordították át", amely ambrotípia^ vagy kollodium üvegpozitív néven vált ismertté. Az ambrotípia vagy kollodium üvegpozitív A kollodium eljárásról írott könyvében Archer említést tesz egy sajátos, lehetséges alkalmazásmódról, amelyet Peter W. f/y-jal ( ?—1 860) közösen dolgoztak ki. Az exponált negatív nedves (kollodium) lemezt előhívták, rögzítették, majd salétromsavban fürdették (halványították). Az így kapott lemez emulziótól mentes hátoldalát sötétre lakkozták vagy fekete papírt, bársonyt helyeztek mögéje. A lényegében negatív, de a sötét háttér következtében pozitívnak tűnő nedves lemez vagy ambrotípia nagyon hasonlított a dagerrotípiához, de előnyének tudható be, hogy — a dagerrotípia ezüstös felületével ellentétben — nem tükrözött. Ez utóbbival azonban több tekintetben megegyezett. A kép egyik és másik esetben egyaránt tükörkép, azaz fordított. A pozitív egyedi, nem sokszorosítható. A dagerrotípiával azonos méretben készülő ambrotípiákat keretbe foglalták és úgy árusították. Üveglemez védte az emulziót a portól, karcolástól, az esetleges sérülésektől. A kettőt gyakorta összetévesztették, pedig a dagerrotípia ezüstös-aranyos csillogása elütött az ambrotípia fakószürke színétől. Az ambrotípia különösen az Egyesült Államokban vált népszerűvé, nemcsak a fogyasztók, de a fényképészek körében is. A készítéséhez szükséges felszerelés jóformán semmibe sem került és csekély szakmai ismeret is elegendő volt előállításához. Terjedését semmiféle szabadalmi kötöttség nem gátolta, fékezte. 1852 és 1 865 között gombamódra szaporodtak az ambrotípia készítő műtermek mindenfajta, bérelhető helyiségben. Úgyszólván fillérekért házhoz jött a mester, sőt — ha a megrendelő azt igényelte — „lekapta" a fodrásznál, a fogorvosnál vagy a dohányárudéban. 48 A nedves eljárás és az albumin másolópapír a fotótörténeti és tudományos emlékek, érdekességek gyűjteményébe száműzte mind a dagerrotípiát, mind a kálotípiát. Idejük véglegesen lejárt és 1 860-tól divatjamúlttá váltak. A kollodium (nedves) üveglemez érzékenységét aligha kifogásolhatta bárki is. A részletgazdag kép sem adhatott bírálatra okot. Egyetlen sebezhető pontja mégis akadt. Mivel még nedves állapotban kellett exponálni a lemezre, a fotós valóságos mozgó műteremmel felszerelve utazhatott csak külső felvételre. A hordozható laboratóriumok egész sora jelent meg Legnépszerűbbé és legelterjedtebbé a sátorformájúak váltak. Az állványra helyezett, sátorral fedett laboratóriumban — ahogy ez a korabeli metszetekből kiderül — a fényképező — a sátor alá derékig bebújva — valamennyi műveletet az érzékenyítéstől az előhívásig helyben végezhetett el. A fénytől a függönyformában aláhulló sátortakaró tökéletesen óvott. A munka végeztével a sátrat összehajtották és egy nagyobbacska bőröndbe helyezték. A második, harmadik bőröndben a vegyszereket tartották Ha a helyszínen nem állott rendelkezésre víz, akkor a fényképezőnek azt is magával kellett vinnie. Tegyük hozzá mindehhez még magát a fényképezőgépet és az állványt. Így képet kaphatunk, milyen terhet kellett cipelnie a korabeli, vállalkozószellemű fotográfusnak. 1860-tól viszont a súlyos és terjedelmes gépet lassan fel -27
