Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Eszközök és eszközteremtők - Sziluett és fizionotrász
netében rendkívül fontos megfigyeléséből és következtetéséből kiderül, hogy a feketedés leggyorsabban a napszínkép ibolyaszínű sugarainak hatására következik be. Ez azt bizonyítja, hogy az ibolyaszínű sugarak — kémiai hatásukat tekintve — sokkal aktívabbak, mint a spektrum többi színe. A Schulze, majd Scheele által folytatott kísérletek tanulságait levonva, 1800 táján, az angol Thomas Wedgwooónak (1771—1805) sötétkamrában sikerül ezüstnitráttal átitatott bőrön képet reprodukálnia, de azt nem tudja rögzíteni. A fény hatására a kép eltűnik.6 Néhány évvel később Wedgwood meghalt anélkül, hogy kísérleteivel továbbjutott volna, pedig már nagyon közel állott a megoldáshoz, amelyet egy hozzá hasonlóan zsákutcába jutott, de abból más irányban kiutat kereső kísérletező, a francia Joseph Nicéphore Niépce (1765— 1 833) talált meg. A héliográfia Niépce-t nem annyira a fényképezés, mint a XIX. század elején még újdonságnak számító kőnyomás vagy litográfia technikája izgatta.7 Csekély rajztehetséggel lévén megáldva, az a kérdés foglalkoztatta, miként, milyen eljárással vihetné át a rajzokat közvetlenül a nyomókőre vagy a nyomólemezre. Klórezüsttel érzékenyített papírral kísérletezett és — miként Wedgwoodnak — neki is sikerült a sötétkamrában halvány képeket kapnia, de — elődjéhez hasonlóan — ő sem tudta fixálni ezeket. A litográfiái kísérletekkel most már felhagyva, Niépce — akit időközben a fényírás problémája kezdett érdekelni — 1816 és 1822 között számos fényérzékeny anyaggal próbálkozott, de kevés sikerrel. 1822 júliusában egy aszfaltfajtát (az ún. judeai aszfaltot) levendulaolajban feloldott és az aszfaltlakkot vékony rétegben cinklemezre vitte. A lenolajjal áttetszővé tett rézmetszetet8 az aszfaltozott felületre helyezte, rögzítette és két-három órán át erős napfényre tette ki. Azokon a helyeken, ahol a fény sugara áthatolt, az aszfalt megkeményedett, míg a metszet vonalai alatt — ahová a napfény nem jutott el — továbbra is képlékeny maradt.9 A hosszantartó expozíció után a lemezt levendulaolajjal öblítette, hogy az exponálatlanul maradt „lágy részek" kioldódjanak. A kioldódás után előbukkant a metszet rögzített, tartós rajzolata. Az eljárást Níépce héliográfiának nevezte el.10 1826 őszén vagy 1827 tavaszán — több fotolitográfiai kísérlet után — Niépce-nek végre sikerült a sötétkamrában (camera obscurában) elhelyezett és judeai aszfalttal bevont ónlemezre vetődő — a valóság egy részletét tükröző — képet rögzítenie.11 Egy hosszú, több évszázados kutatássorozat végére tett pontot Niépce ezen az őszi vagy tavaszi délutánon. A fényképen — amelyet Nicéphore az ablakból készített — a Niépce család feltehetően Saint-Loupde-Varennes-i házának udvara látható,12 amelynek megörökítésével már 1 816-ban megpróbálkozott.123 A bal oldalon az általuk galambháznak nevezett építmény látható. A jobb oldalon körtefa áll, amelynek ágai között az ég egy részlete bukkan elő. Középen a csűr ferdén elhajló teteje. Mögötte a sütöde, kéménnyel. A judeai aszfalt csekély fényérzékenysége miatt az expozíció kb. nyolc órát igényelt. A megvilágítás időtartamáról elsősorban maga a fénykép árulkodik: a nap mind jobbról, mind balról betűz a képen. A fényre kevéssé érzékeny anyag hosszantartó megvilágítást igényelt 14
