Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré

közeli felvételeket akart készíteni és ezekhez valóságos lencsekombinácíóra volt szüksége (Gernsheim, H.: Julia Margaret Cameron. Aperture, Inc. Millerton, 1975). Az általa használt, kb 70 cm gyújtótávolságú objektívvei viszont — még teljesen nyitott rekesszel is — jelentős mértékben megnövekedett az expozícióhoz szükséges idő. Négy percet mozdulatlanul, fejtámasz nélkül eltölteni nem lehetett lelkesítő feladat

25. Ezt a korabeli szakkritika szóvá is tette. Benjamin Wyles egy kiállítási beszámolóban a következőket írja: „(. . .) Nézzük elsőként J. M Cameron képeit. Egy széles közfal majdnem telve fotóival (...) Valami különös varázserő sugárzik e homályos falfelületről, amely megragadja az embert, ha a képek tömegét egyszerre szemléli. Ha viszont egyenként vizsgáljuk a felvételeket, benyomásunk már korántsem ilyen kedvező. Érezzük a szándékot, a művész sugallatát, de mindez csupán sugallat marad A szemlélő csak magára hagyatkozhat, ha meg akarja fejteni a képen látottak jelentését. Mivel az emberek kilencven százaléka erre képtelen, a kifejezésmód, amit ez a hölgy választott és sajátjának vall, a jövőben sem könnyíti majd meg, hogy művei népszerűvé váljanak." (Impressions of the Photographic Exhibition. BJP, 9 December 1870.)

26. Az említett Tennysonon és Longfellow-n kívül modellje volt a történész Thomas Carlyle, Herschel és Charles Darwin is.

27. A kritikusok eleinte nem fukarkodtak a kendőzetlen sértegetésekkel. „(...) Cameron asszony fényképei azért állanak olyan alacsony színvonalon, mert készítőjük művészi felkészültsége sem éri el a kívánt szintet (...)" (PJ, 15. August, 1 864). Később is módot találtak arra, hogy dicséretekbe burkolt sértésekkel kedvezőtlen irányba befolyásolják képeinek fogadtatását. „(. . .) Cameron asszony hírességekről készült életlen portréival képviselteti magát a kiállításon Hajtsunk fejet merészsége előtt, amiért ily eredeti fotóival bátorkodott a nyilvánosság elé lépni, hiszen e képekből hiányzik minden más erény (...)" (PJ, 1 5. February 1 865). Lewis Carrol sem bizonyult kíméletesebbnek: „( . .) Este kicseréltük képeinket és

elbeszélgettünk róluk. Cameron asszony kifejtette nekem, hogy tudatosan törekszik arra, hogy fotói életlenek, elrajzoltak legyenek. Közülük néhány valóban megragadó, de sok egész egyszerűen csapnivaló. Ő azonban valamennyire egyformán büszke (...)" (Részlet Lewis Carrol 1864. augusztus 3-án nővéréhez intézett leveléből. Camera: 1979:5:23, 33 )

27a Gernsheim, Helmut: Lewis Carrol, photographer. Dover, New York, 1969.

28. A kis Alice Cameronnak is modellt ült (Keim :41).

29. Beaton-Buckland:69. Gernsheim szerint (240) a műterem már 1867-ben bezárt. Keim tizenegy esztendőt említ, de dátum nélkül (39)

30. A költő Charles Baudelaire, az író Emile Zola, Rossini és a librettista Ludovic Halévy portréit e művek közé soroljuk.

31. .,(...) Adam-Salomont, a kiváló szobrászt jól ismerjük valamennyien. A fényképezőgépet éppoly tehetséggel kezelte, mint a mintázófát. Hírneve rövid idő alatt eljutott a földkerekség minden zugába. 1861-ben kezdett fényképezni, de 1867-ben, a Párizsban rendezett kiállításon művei már kimagaslottak a többiek alkotásai közül Elsőbbségét honfitársai sem vitatták (...) Egy napfényes áprilisi délelőtt... fogadott bennünket műtermében. (...) Pillanatok alatt szóba került a híres, 1867-es kiállítás, amelyről a Times párizsi tudósítója hosszú cikkben számolt be, egekig magasztalva Adam-Salomon képeit." (Pritchard: 203) Mai kritikusai már kevésbé magasztalják. Gernsheim szerint (240), jelentőségét korábbi bírálói túlértékelték. Fotói nem jobbak, mint a névjegykártya-korszak átlagtermése Képein a modell csak a díszlet, a kompozíció része, nem pedig főszereplője.

31a Lamartine, Alphonse de: Cours familier de littérature Paris, 1859 VII 43

32. A miniatűrfestők megrendelései 1 841 - tői fokozatosan csökkentek, mígnem az ötvenes évek közepére szinte elapadtak. A műfaj agóniáját jól érzékelteti az a tény, hogy az Angol Királyi Akadémia 1859-es kiállításán — első ízben — egyetlen miniatűr sem akadt (Gernsheim :166).

33. „(...) Az emberi lelemény nem találhatott volna a fényképezésnél alkalmasabb eszközt milliók arcképének megörö114