Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré

hoz hasonló, hófehér arcok. Más fényforrást kellett keresni, amely egyenletesebb megvilágítást, lágy kontraszt hatást tesz lehetővé Erre a feladatra a villanyfény látszott a legalkalmasabbnak.

Silliman és Goode 1840-ben, B R de Monfort pedig 1846-ban már fotografált néhány dagerrotípiát szénrudak között indukált ívfényben (Eder:529). Ot évvel később, 1 851 júniusában Talbot-nak is sikerül villanyfény megvilágításnál egyik felvétele (Gernsheim 31 7). 1854-ben pedig Marc Antoine Augustin Gaudin és Delamarre jóvoltából — akik ívfénnyel működő, parabolatükrös reflektort szabadalmaztattak — már műfényben is lehetett portrét készíteni. A műterem mennyezetét kék papírral fedték be, a modell, valamint a fényképezőgép köré pedig kék színű üveglemezt tettek és ezáltal szórt fény keletkezett. Az ívfény-forrással szemben, tőle csekély távolságban egy kis gombtükör helyezkedett el, amely megakadályozta, hogy a fény elvakítsa a modellt és visszaverte a sugarakat a parabolatükörre. Elsőként egy szentpétervári fotográfus, Sz L Levickij (1 81 9—1 898) készített 1 857-ben villanyfényben portrét. A bécsi Adolf Ost az elsők között élt az elektromos ívfény nyújtotta lehetőségekkel. Jó minőségű, műfényben készült portréit 1864-ben tekinthette meg a közönség a Bécsi Fényképészeti Társaság székhelyén rendezett kiállításon Az elektromos ívfényvilágítást a portréfotográfiában széles körben azonban csak a dinamó megjelenése és elterjedése után kezdik alkalmazni. Az első, kizárólag a dinamó termelte villanyfénnyel működő portréműtermet Henry Van der Weyde nyitotta meg 1877 szeptemberében Londonban

„Az utcai lámpák már korán kigyúltak a Regent Streeten ezen a téli délutánon, amikor oly hamar sötétedik. (. . .) Kevéssé alkalmas időpont műteremlátogatásra — gondolhatná bárki A meghívás azonban délutánra szól. (...) A Van der Weyde műterem egy palatetővel borított házban működik, ahová — ehhez kétség sem férhet— felülről egyetlen fénysugár sem hatol be. (...) A műtermet mégis 6000 gyertya világának megfelelő fény ragyogja be (...) Besétálunk az egyikbe Hatalmas reflektorral találjuk szemben magunkat, közepében a fényforrással. Az 5—6 láb átmérőjű reflektor a mennyezetről csüng alá. Egy kar segítségével tetszés szerinti irányba fordítható. Rendszerint oly módon állítják be, hogy a fény felülről, 45°-os szögben világítsa meg a lefényképezendő modellt. A fény nem vakítja el a gép elé ülő személyt, mivel a fényforrást az elébe helyezett kis „csészealj"-forma tökéletesen takarja. Ez a fényt a parabolatükörre veri vissza és arról sugárzik a modellre. Vendéglátónk, Van der Weyde úr nem szűri át a fényt vékony papírlapon — ahogy azt Liébert párizsi műtermében láttam —, miután a teljes fényerőre igényt tart. Ennek köszönhető, hogy igen rövid megvilágítási idővel dolgozik. Gyermekekről egy-két másodperc alatt készít vizitkártyákat, míg a Cabinet és Promenade képek — Van der Weyde úr specialitása — mindössze hathét másodperc megvilágítást igényelnek a zselatinlemezre. A modellt minden oldalról fehér vászonfelület veszi körül. Vele szemben nyílást vágtak a vásznon és azon át fényképezik. Mikor belépünk a műterembe, éppen egy fiatal hölgy portréját készítik. A mester maga állítja be a modellt, dönt a fény irányáról. Egyik asszisztense a reflektort, a másik a gépet kezeli. A hölgyet profilból ábrázolják, arcéle oldalról kapja a fényt Bepillantok a gépbe: a hatás tökéletes. A váll és az arc fényben fürdik, kiemeli vonalait. Szinte a mesében érzem magam. Mintha egy elvarázsolt szigeten lennék és álmaim hercegnője közelítene felém a ragyogásban Gyakorlott kezekben ilyen csodára képes a fényszóró, hiszen a fényerő széles skálájával szolgál. Van der Weyde népszerűségét nem csekély mértékben a villanyfénynek köszönheti. Az éles kontrasztok helyett lágy átmeneteket tesz lehetővé és egyszeriben feleslegessé válik mindenfajta retusálás." (The Van der Weyde Electric Studio in Regent Street. Pritchard :72—75.)

Az 1 878-ban rendezett párizsi Nemzetközi Kiállításon Van der Weyde bemutatta villanyfénnyel dolgozó műtermét, amely oly nagy sikert aratott, hogy egy sereg fotográfus — elsőként Alphonse I Liébert (1827—1914), 1897-ben Párizsban, majd Levickij Szentpéterváron — sietve átalakította természetes fényű műtermét ún. éjjeli műteremre, amelyben műfényben fényké112