Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)
8. Az energiamegmaradás törvénye
8,2. Julius Robert Mayer Az energia megmaradásának törvénye ma már egyszerűnek, magától értetődődnek tűnik. Mayernek, a törvény felfedezőjének, mégis sokat kellett tétele elismeréséért harcolnia. Vessünk néhány pillantást a fizika történetének erre az érdekes és rendkívül fontos fejezetére, az energia megmaradása törvényének felfedezésére. Julius Robert Mayer 1814-ben született, orvosnak készült. Szeretett mechanikai eszközökkel foglalkozni, tízéves korában ő is „perpetuum molibé”-t ákart készíteni. Atübingai egyetemre iratkozott be. Egyetemi hallgató korában politikai okokból igazságtalanul szenvedett, ami nagyon mély nyomot hagyott benne. Egyébként is ingerlékeny természetű volt, ez később sok nehézséget okozott neki. Miután orvosi oklevelét megkapta, világot szeretett volna látni, s ezt úgy oldotta meg, hogy hajóorvosként egy holland hajósvállalat szolgálatába lépett. Első útja Batáviába vitt, és ezen az útján gondolt először az energia megmaradásának törvényére. Akkoriban sokféle betegséget gyógyítottak érvágással. A betegből vért vettek, hogy ezáltal a "beteg megkönnyebbüljön. Sokszor azután addig folytatták az érvágást, míg a beteg meghalt. Mayer azt tapasztalta, hogy a vénás vér, amely hűvös éghajlatú tengereken sötét színű volt, a trópusokon világospirossá vált. Azt következtette ebből, hogy a meleg égöveken kevesebb melegre van szüksége az embernek. Ezért táplálkoznak a forró égöveken lakók gvengébben, mint az északi országokban. Azt is megfigyelte, hogy a vihar által felvert tenger vize melegebb, mintha nyugodt a víztükör, tehát a hullámzás energiája részben meleggé alakul át. Tüzetesen átgondolta megfigyeléseit, és arra a következtetésre jutott, hogy az energiaátalakulások során az energia mennyisége nem változik, mindig állandó marad. Ez lényegében a törvény, amit azonban a kortársak nem akartak egykönnyen elfogadni. Nem tudták belátni, hogy ha a mozgási energia hőenergiává változik, a kétféle energia egymással egyenlő, egyenértékű. 139