Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)

7. Hajítások

Korunkban a nagy lövegek építése megszűnt. Még hadihajók részére sem gyártanak messzehordó ágyúkat, teljesen a rakéták vették át a nehéztüzérség szerepét.

A vízszintesen kilőtt rakéta pályája egyenes mindaddig, amíg a rakétamotor működik. A hajtóanyag kiégése után pályája lehajlik, parabolává alakul. Az ágyúból kilőtt gránát pályája mindig parabola. Ha felfelé — pl. repülőgépre — tüzelnek, akkor is parabolapályát ír le a lövedék. Mozgó repülőgépet eltalálni nehéz, mert a gép nagy sebességgel repül, magasságát, irányát változtatja stb. A légvédelmi ágyúk lőelemeit — magasság, sebesség stb. — a „lőelemképződnek nevezett bonyolult számológép adja meg. Azt a tudományt, amely a lövedékek röppályájával foglalkozik, ballisztikának nevezzük.

Az első világháború alatt új műszaki eljárást fejlesztettek ki a távoli — ellenséges — ütegek helyének felderítésére. A torkolattűz fényének és a beérkező hang idejének megmérésével ki tudták számítani a tüzelő ágyúk helyét. Űn. „mérőszázadok” alakultak a feladat végrehajtására, amelyeket később a legmodernebb eszközökkel, katódsugár-oszcillográffal, számológépekkel stb. szereltek fel. Ezeknek a mérőszázadoknak az állásharcban volt nagy jelentőségük.

134