Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

III. fejezet. Technikai kultúra Magyarországon a Mohács utáni két évszázadban

ben létesült a Hollandiában tanult Szenczi Kertész Ábrahám szakértelme nyomán. A XVII. századi Erdélyben már nem kizárólagosan teológiai munkákat nyomtattak - megjelentek a világi könyvek, ezek között is az első tudományos igényű munkák. (Erdély története II. 774., 775.) Erdély fejlett könyvkultúrája azonban a XVII. század második felében megtorpanni látszott. Szenczi Kertész az ostromlók elől a váradi nyomdát Debrecenen és Huszton át Kolozsvárra mentette át, majd onnan tovább Szebenbe költöztette. A korszak a nagy könyvtárpusztulások (tűzesetek) időszaka volt. A gyulafehérvári könyvtár megsemmisült, a váradi anyaga szétszóródott, a brassói igen gazdag könyvtár 1689-ben leégett. A pótlások érdekében nemegyszer ismét gyakorlattá vált a kézírással másolás.

A XVII. századi magyar nyomdászat további nagy központjai Debrecen, Kolozsvár, Lőcse és Nagyszombat voltak. Bártfa, Eperjes, Sárospatak nyomdái is működtek hoszszabb-rövidebb ideig. A kolozsvári nyomdát felvirágoztató Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) a korszak leghíresebb magyar nyomdász szakembere volt. A szakértelmét ő is külföldön, Amszterdamban szerezte, csakúgy, mint általában a többi kortárs nyomdász. Misztótfalusi Kis Miklósnak a hazai kultúrtörténet sok magyar nyelvű ismeretterjesztő könyvet köszönhet - nemcsak mint nyomdász, hanem mint kiadó is méltán tarthat számot az utókor elismerésére.

Misztótfalusi Kis Miklós nevéhez fűződik az az antikva betűtípus, amelyet sokáig a holland Anton Jansonnak (Jansoniusnak) tulajdonítottak. Misztótfalusi Kis amszterdami tartózkodása az 1680-as évekre esett. (Szíj 1943. 22., 40.) „Az újabb kutatások szerint azonban a hollandi antikva igazi mestere nem Anton Janson (1620-1687), a frízlandi születésű, Hollandiában tanult és Frankfurtban, Lipcsében működött betűmetsző, hanem Tótfalusi Kis Miklós - s hogy a »Janson« néven ismert antikva és kurzív sem Anton Jansonnak vagy örököseinek és utódainak (például Ehrhardtéknak), sem feltételezett hollandi mestereknek, hanem Kis Miklósnak a műve." (Haiman 1972. 29.) A Janson-féle, illetve valójában Misztótfalusi Kis-féle antikvát, vagyis az álló latin betűtípust a nyomdászat ma is használja.

A kolozsvári református kollégium nyomdájából kikerült termékek között vannak technikával foglalkozó munkák is. A XVII. század végi Erdély elsősorban Misztótfalusi Kis munkássáqán keresztül kapcsolódott a hazai műszaki szakirodalomhoz. (Zemplén 1961. 78., 79.)

Ami a korabeli nyomdászat gépi technikáját illeti, a berendezések működési elve, szerkezeti felépítése és anyaga sok tekintetben hasonlított a szőlőprésekéhez. Az olykor több száz milliméter átmérőjű csavarmenetes orsót egy hosszú rúd (kar) segítségével kézzel forgatták körbe - így nyerték a tengelyirányú nyomóerőt. A csavarorsó anyaga sok esetben fa, igényesebb kivitelű préseknél (sajtónál) bronz volt. Ecsetek, festékesedények, szedőpulpitus egészítették ki, sok más eszközzel együtt, a késő középkori nyomdák felszerelését.

A nyomdakultúrának és az iskolaügynek a magától értetődő kölcsönhatása töb-91