Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

III. fejezet. Technikai kultúra Magyarországon a Mohács utáni két évszázadban

Tiszáról sehol sem esik említés. Legfeljebb általános intézkedések vonatkoznak a Tiszára is." (Fodor 1957. 136.)

Az előzőeket és a külföldi mérnökök magyarországi foglalkoztatásának tartós gyakorlatát erősíti meg a következő forrás is. Szirmay Antal 1 797-ben elkészült és Budán 1803-ban megjelent „Notitia Topographica, Politico Inclyti Comitatus Zempleniensis" című müvéből idézi Szily Pongrác azt, hogy Rákóczi György 1646-ban a Tisza Tokaj környéki szabályozásához belga és velencei vízimérnököket hívott. VI. Károly császár az 1 722-iki országgyűlés elé terjesztett Tisza-szabályozási tervek elkészíttetését szintén az „e végből behívott híres külföldi mérnökökkel" oldotta meg. (MM-EK 1887. 532.)

A vízépítészet egy része a bányászati technikával volt kapcsolatos. A bányaművelésben a technikafejlesztés a Mohács után eltávozott, egykor nagyhatalmú Fugger-család után hazai kezekbe került. 1568-ban a kincstári kezelés alá vont körmöci és úrvölgyi bányákban megépítettek egy 10 258 öl hosszúságú vízvezetéket. Ez a több mint 20 kilométeres vezetékrendszer látta el vízi energiával télen-nyáron a körmöci aknákat és zúzóműveket oly módon, hogy a segítségével vízkerekeket hajtottak. (Gergely 1986. 112.) A vízkerekeket pedig közlőművek beiktatásával munkagépek (például vízemelö berendezések) meghajtására, működtetésére használták.

A XVI—XVII. század fordulója körüli évtizedekben kiemelkedő magyarországi mérnök

26. kép. Vízszintes tengelyű vízkerék

82