Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

II. fejezet. Technikai kultúra hazánkban az Anjou-kortól Mohácsig

falvi-Nagy Zoltán joggal méltatja a Thurzó-vállalkozást a következő elismerő szavakkal. „A Thurzó-vállalkozás kétségtelenül kora színvonalának megfelelő legmodernebb technológiájú, jól vezetett, jól szervezett, világgazdasági jelentőségű nagyipari vállalkozás volt." (Szabadváry, Szőkefalvy-Nagy 1972. 40.) A Thurzó-család később a nagy hatalmú augsburgi Fugger-családdal került üzleti kapcsolatba. A XVI. század elején a Fuggerek már a magyar bányaipar igen jelentős részét tartották a kezükben. A fellendülés nagyrészt a modern és hatékony vízmentesítő rendszereknek köszönhető.

A mérési technikát, a mérendő mennyiség és a mértékegység összehasonlítását a technikai kultúra úgyszólván egyetlen területe sem nélkülözheti. A középkori Magyarországon lassan ezek egyezményes rögzítése is kialakult a bányászatban (bányamérésben) éppúgy, mint az építészetben vagy a földmérésben. „Az első uralkodói intézkedéseket még I. István hozta meg, ezek a királyi mértékekre és azok rendszerére vonatkoztak. A hagyomány ereje, a szokástörvény tartotta meg őket évszázadokon át országosan azonos nagyságban. Némelyiket (arasz, öl, illetve hold, ekealja) hivatalosan állapították meg, egészében pedig Werbőczi Hármaskönyve (1517) kodifikálta, de azután ismét a hagyomány tartotta meg a 19. századig. E mértékek a földmérés eszközei voltak és maradtak." (Bogdán 1987. 42.) A korai földmérők közül egyesek valószínűleg külföldön szerezték meg a tudásukat, ami később a középkor vége felé is gyakorlat volt. Szénássy - hivatkozva Bendefy László kutatásaira - valószínűsíti Lossai Péter földmérő XV. század végi bolognai egyetemi tanulmányait. (Szénássy 1970. 24., 25.) Lossai földméréssel foglalkozó kéziratának címe: „De geometricis mensurationibus ...". Az 1498- ban írt latin nyelvű jegyzetének fakszimile kiadása a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat alapításának 15. éves évfordulóján jelent meg. Lossai írásai nyomán következtetni tudunk a korabeli földmérők munkájának néhány tipikus mozzanatára. Lossai Péter latin nyelvű munkájának pontosabb körülírása: „óvári magyar embernek, a Litvániában működő földmérőnek, a hozzáférhető és a hozzá nem férhető tárgyak magasságának, valamint síkon és mélyben létesített, mérendő hosszúságú, szélességű és mélységű tárgyak geometriai úton végzett megméréséről szóló Jegyzetei és Ábrái, amelyeket Bolognában tanulva az 1498. évben szerzett". (Papp-Váry, Hrenkó 1989. 36.) A „Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárának llluminált Kéziratai" című gyűjtemény 1928-ból való. Ebben Hoffman Edit a „Felső-Olaszországban illuminált kódexek" résznél említi Jossai Péter (azaz Petri Lossai) munkáját. A geometriai jegyzeteket Lossai saját készítésű tollrajzokkal illusztrálta. (Csendes 1976. 42.) Lossai a földek régi mérésénél használt legkisebb mértékegységként az ujjat (digitus) jelölte meg. Ezt olyan hosszúságnak írta le, amelyben négy árpaszem fért el, szélességben egymás mellé helyezve.

Lossai munkássága beleilleszkedik a XV. század végi Magyarország tudományos fejlődési vonalába. Amerika felfedezését (1492) követően egyébként is új lendületet kapott Európa-szerte nemcsak a tengeri, hanem a szárazföldi térképészet is.

A hazai földmérés és térképészet azonban a XVI. századba érkezve megtorpant. A kartográfia szakembere így jellemezte a hanyatlást. „Sajnos a Mátyás udvarában vi63