Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

II. fejezet. Technikai kultúra hazánkban az Anjou-kortól Mohácsig

na vizét a palotába nyomta fel. A vízszivattyú erőgépe taposókerék volt. (Zolnay 1986. 64.)

Makkai László kutatásai szerint a budai vízmüvet az olasz Taccola építette. (Endrei 1991.)

A taposókeréknél a forgást a kerék pedálszerűen kialakított belső vagy külső peremén lépegető - taposó - emberek hozták létre (16. kép). (Latinul: kerék = rota, taposás = calcatura.) Ilyen taposókerekek már a Zsigmond-kor előtt is bizonyíthatóan léteztek külföldön, de igen nagy valószínűséggel Magyarországon is. Michael Matheus szerint a Rajna és mellékfolyói környékén Strassburgtól Düsseldorfig harminc emelődaru helyét tárták fel az 1 300-tól 1600-ig terjedő időszakból. A kikötői rakodódarukat mozgató erőgépek taposókerekek voltak, amelyeket olykor több tucat ember hozott forgásba. (Matheus 1985., Matheus 1988. 84.) Ilyen megoldással mángorlót is hajtottak. A fárasztó és főleg unalmas munkára „önkéntes emberek" nem szívesen vállalkoztak. (Innen eredhet a lélekölő, robotszerű munkára a taposómalom megjelölés.)

16. kép. Elvileg ilyen volt a taposókerekes hajtás a középkori Magyarországon is (A fényképfelvétel XX. századi!)

56