Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

II. fejezet. Technikai kultúra hazánkban az Anjou-kortól Mohácsig

időszakaiban. Nápolybái Rómába történt elzarándoklása alkalmával Erzsébet anyakirályné úgy vonult be az örök városba - Bellér Béla hasonlata szerint mint a bibliai Sába királynője Jeruzsálembe.

A nemesfémek szerepének jelentős megnövekedésével együtt fontossá vált azok egzakt módszerekkel történő ellenőrzése, értékük szavatolása. Károly Róbert (I. Károly király) uralkodásának legvégére esik a magyarországi vegyvizsgálót (próbázás) kezdete. 1342-ben királyi rendelettel intézkedtek az arany és ezüst valódiságának vizsgálatáról. (Vajda, Oszetzky, Szabadváry 1981. 267.) Az ezüst és arany szétválasztásához szolgáló királyvíz (és más egyéb vegyszerek) tárolására az üvegedény bizonyult a legalkalmasabbnak. A selmeci és körmöci bányákba a sklenoteplicei üveghuta szállította az öblösüveget, amely üveghutáról 1550-ből maradt fenn írásos feljegyzés, de feltehetően akkor ez már mintegy 200 év óta működött. (Az említett írás szerint Krabath, azaz II. Lajos király feleségének, Máriának a titkára, megvételre ajánlotta a hutát I. Ferdinándnak.) Noha a legújabb ásatások során XII. századi üveghutát is sikerült feltárni, a fentiek a királyvíz tárolására szolgáló magyar gyártmányú üvegedények Anjou-kori eredetét mutatják. (Varga 1989. 5.) A nemesfémek vegyvizsgálata egyébként a közvetlenül praktikus célú kémia egyik legkorábbi területe, amely a fenti módon kapcsolódik a hazai öblösüveggyártás történetéhez. Nyilvánvalóan itt arról is szó van, hogy megkezdődött a nemesfém pénzek és nemesfém tárgyak hamisítása. Az aranyhamisítás fémbázisa a réz volt.

Magyarország rézércekben sem szűkölködött. 1 385-ben az országunkból kivitt réz évi átlagos mennyisége már elérte a 800-1000 tonnát. (Magyar kronológia I. 228.) A XIV. század közepétől a magyarországi rézkitermelés értékesítésébe itáliai kereskedők kapcsolódtak be.

Hogy a középkor végén a bányák vízmentesítése Magyarországon is mekkora probléma volt, bizonyítja egy 1385-ben kelt királyi rendelet, amely szerint az elöntött bányarészek a vízmerítőgép alkalmazójának tulajdonába mennek át. (Vajda, Oszetzky, Szabadváry 1981. 267.)

A feudalizmus lényegével függ össze a földtulajdon kitüntetett szerepe. A birtokhatárok kijelölése a középkori Magyarországon csakhamar fontos művelet lett - ennek a „műszaki" feltételeit meg kellett teremteni. Mint láttuk korábban, kezdeményeiben a földmérés műveletével foglalkoztak már az Árpád-kor alatt is. A régebbi korokban maga a mérnök többnyire még csupán földmérő mérnökként volt ismeretes. Ennek a kornak az emlékét találjuk meg a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára című munkában, amely szerint mérnököt (ingenieurt) jelentett egykor a „földönfutó" szó, a második, nem pejoratív értelmében. A földeken mérőeszközeivel közlekedő - azaz földönfutó - szakember munkája és fogalma később teljesedett ki más szakterületek irányába. A távolságmérés kezdetleges formái már a honfoglalás előtti időkben is használatban voltak, például a láb és a kar mint mértékegységek alapján. A nagyobb távolságokat lépésben vagy egynapi járásban (vagy egynapi lójárásban) adták meg.

51