Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája
táborokat gyakran szekérsánccal vették körül, ami védelmet is jelenthetett, de a menekülést is megnehezítette. A magyar sereg 1241. évi mohi pusztai vereségében szintén szerepe volt a szekérsáncnak. Árpád-kori szekereket láthatunk a Képes Krónika néhány miniatúráján. (Ernst 1989. 10., 11., 13.) A mérnöki tevékenységnek az a része, amelyet jóval később földmérő mérnöki munkának neveztek, csírának is alig mondható, első kezdeményeiben az államalapítás korabeli mezőgazdasághoz kapcsolódott. A magyarság őstörténetéig visszanyúló kezdeti földművelési kultúrát a jelenkori szerzők nemegyszer fejlettebbnek ítélik, mint a korábbi kutatók. íme: „László: Felgyőn töméntelen malomkődarabot, a jurt árkában pedig búzát, árpát, kölest találtunk. Földművelésünk sokkal kiterjedtebb és sokkal fejlettebb volt, semmint eddig feltételeztük." (Hanák 1980. 18.) A föld megművelése, birtokbavétele azonban el sem képzelhető a föld „kiosztása", a földmérés nélkül. Ez volt az a szakterület, amelyen keresztül a mértan, vagyis régi görög eredetű elnevezéssel a geometria mindennapi alkalmazást nyert. Különösen a hosszúság és a terület mérése volt már igen korán nélkülözhetetlen művelet. (Tóth, Szabó 1988. 72.) Egyszerűbb mérési műveletekre az útépítéseknél is szükség volt. Mindenképpen ilyen megmérendő mennyiségnek tekinthetjük a távolságot, amelyet a kereskedelmi tevékenységnél is számításba kellett venni. A hiteleshelyi geometrák (földmérők) tevékenységének „tanúja" az a veszprémi oklevél, amely 1 1 97-ből való, és amelyben úgynevezett „füvönosztásról" van szó. (Bendefy 1977. 22.) Az útépítésekhez és a birtokkijelölésekhez tehát szükség volt földmérői munkára. A XI. századi adatok alapján a társadalom középrétegéhez tartozó civil szolgálattevők (akik a királyt vagy a hűbérurat szolgálták) tevékenykedtek a földterületek kimérésében. Ezek közül az úgynevezett ministerek (civil szolgálattevők) közül azok, akik végeztek ilyen munkát, szinte bizonyosan rendelkeztek elemi geometriai ismeretekkel. „A tihanyi alapításkor például ministereket küldtek ki a határjelek megmutatására." (Magyarország története 1/2. 994.) (A tihanyi bencés monostort 1055-ben alapította I. András király. A „minister" szó egyébként a fő udvari szolgálattevők megnevezését is jelentette, alapjelentésében azonban a latin „minister" szó „szolgát" jelentett, amely értelmezés a középkor folyamán fokozatosan átalakult.) A földmérés természetszerűleg kapcsolódott a mértékegységek használatához. A XI. században (még Szent István rendelkezései nyomán) kezdték el alkalmazni a királyi hosszmértékrendszert és a királyi földmértékrendszert. (Értelemszerű, hogy az útépítéshez a hosszmértékrendszereket, a föld birtoklásával kapcsolatos ügyekhez a földmértékrendszereket - azaz a terület-mértékegységeket - használták.) Az Árpád-korban ezeket a hagyomány ereje tartotta fenn, egyértelműbb rögzítésük csak a későbbi századokban történt meg. (Bogdán 1987. 42.) A királyi hosszmértékeknél a testrészekhez igazított mértékegységekkel találkozunk, mint amilyen például az ujj, a tenyér, a láb, a lépés, az öl. „Ami az első távolságmértéket illeti, bizonyára az időmérték kisebb egysége, része lehetett, hiszen a korábbi leírásokon túl még napjainkban is használunk 36
