Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája

nek." (Wertner 1893. 88.) A visegrádi várat IV. Béla király felesége, Mária királynő építtette. A vár 1 258-ban már elkészültén várta az esetleges újabb tatár betörést. Az alsóvárban egy hatalmas méretű lakótorony épült, amelyhez szervesen csatlakozott a völgyzáró fal. A völgyzáró fal dunai végénél vízi védőtornyot építettek. (Gerő 1968. 37.) A lakótorony - közismertebb nevén Salamon-torony - öt emeletét tölgyfa födémszerkezetek választották el egymástól. Ezeket közbenső választófalon vagy oszloprendszeren támasztották alá. (Visegrádon IV. Béla építkezései előtt is volt erődítmény. Feltételezhető, hogy Salamont itt tartották fogságban, de nem a XIII. században épített, népnyelv szerinti Salamon-toronyban. Salamon a XI. században élt.) A védőtorony (lakótorony, Salamon-torony) magasságával és vastag falaival nyújtott aránylag biztos védelmet. A torony haditechnikai előnye, hogy a magasból nyilazva a terepen közeledő, védelem nélküli ellenségnek súlyos veszteségeket lehet okozni. A torony ilyenformán a visegrádi alsóvár magjává vált, nemcsak építészeti szempontból, hanem harcászati értelemben is.

A visegrádi vár IV. Béla király stratégiai védelmi tervének fontos része volt. Az uralkodó ugyanis elsősorban a Duna vonalát akarta erősíteni. „Ez az ellenállás vize" - írta 1250-ben IV. Ince pápának, magyarázva saját védelmi erőfeszítéseit, egyben számítva a pápa és a keresztény Európa segítségére. (Gerő 1968. 37.) Az ország vezetői által szorgalmazott kővárépítkezések egyike Simontornya (a Duna vonalához viszonylag közel), amelyet a XIII. század második felében építtetett királyi engedéllyel Simon országbíró. A helységnév a négyzet alaprajzú, tégla lakótoronyra utal.

A tatárok pusztításának nemcsak a gyengébben védhető erődítmények közül esett sok áldozatul, hanem megsemmisült számos egyházi létesítmény is. így ment tönkre 1241-ben az a debreceni plébániatemplom, amely a mai Nagytemplom helyén állt. Ugyanitt építették fel az újat, 1 290 és 1 300 között. Ez volt a középkori Magyarországon a Tiszántúl leghatalmasabb kőtemploma.

Számos más egyházi építményt szintén a tatárjárás évszázadában emeltek. Néhány híresebb Árpád-kori, román stílusú műemlék templomunk: Csempeszkopács plébániatemploma, a jáki bencés apátsági templom, az ácsai premontrei (ma református) templom, valamennyi a XIII. században épült. (Csempeszkopács és Ják Vas megyében, Ocsa pedig Pest megyében fekszik.)

A középkori magyar építkezések egyszerűbb szakmunkáit és segédmunkáit végzők között nagy szerepük volt a jobbágyoknak. Ez a világi és egyházi építkezéseknél egyaránt így lehetett. (A XIII. század végére a világi földesúri birtokokon kialakult a jobbágyság, bár ekkor még több helyen a rabszolga sem hiányzott. A telepítési munkát végző vállalkozók - soltészek - tevékenysége nyomán egyes lakatlan területek a XIII. század végére benépesültek.) A különös ügyesség és szorgalom valószínűleg alkalmat adott arra, hogy egyes jobbágyok kiemelkedjenek, esetleg részleges vagy teljes szabadságot nyerjenek. A II. András korabeli váradi regestrumban olvasható az, hogy III.

28