Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
színvonalú találmányt tudhat magáénak a magyar gépipar. Mindenekelőtt az őrlést és az őrlemény osztályozását lendítette előre egy-egy nagy sikerű műszaki alkotás. A mezőgazdasági terményfeldolgozásban 1874-től nagy változást jelentett Mechwart András (1834-1907) találmánya, a különböző sebességekkel forgó, rovátkolt, kéregöntésű acélhengerekkel dolgozó hengerszék. Ez a búza igen jó minőségű őrlését tette lehetővé, és a Ganz-gyár szinte az egész világra exportálta gyártmányait. A feltaláló életében mintegy 30 000 hengerszéket állítottak üzembe a földkerekség malmaiban. Az őrlemény osztályozását forradalmasította 1887-ben Haggenmacher Károly (1835-1921) szabadalma, az úgynevezett Haggenmacher-síkszita. „Egymás fölött több szitalap volt elhelyezve, melyek alsó részéhez - az áthullott őrlemény elvezetésére - egy-egy gyűjtőkeret tartozott... A síksziták helyigénye a korábban használt centrifugál sziták egyharmadának felelt meg." (Für, Pintér 1987. 726.) A gépi technika (gépgyártás, gépépítés) köztudottan nagy mennyiségű acélt igényel. A modern vagy félmodern acélgyártási eljárások a múlt században már ismeretesek voltak, sőt mint nagyüzemi módszerek is kidolgozottnak számítottak. 1876-ban Resicán megindult az úgynevezett Martin-acélgyártás, majd 1889-ben Salgótarjánban bevezették a Thomas-féle gyártást. Különösen a Martin-féle eljárás esetében feltűnő az a rövid idő, ami a találmány nyugat-európai szabadalmaztatása és a hazai bevezetés között figyelhető meg. (Alig egy évtized!) Ezekkel az eljárásokkal olcsó és tömeges acélgyártást lehetett megvalósítani. (Katus 1989. II. 835.) A gépalkatrészek tulajdonságai igen érzékenyek az anyag összetételére és a gyártási eljárásra, a technológiára. A múlt század utolsó negyedéig gyakori volt a megengedhetetlen mértékű minőségingadozás. Kerpely Antal (1837-1907) kohómérnök újszerű, kettős regeneratív kavarókemencéje jelentette a megoldást, amelyre a szabadalmat 1884-ben kapta meg a feltaláló. 1877-ben Kerpely mint kohómérnök és Selmecbányái akadémiai tanár a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. A dualizmus korában őt tekinthetjük a magyar vasművek és vaskohók korszerűsítőjének. Fia, Kerpely Antal (1866-1917) kohómérnök szintén sok találmánynak volt birtokosa. 303
