Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

59. kép. Az első volfrómszálas magyar izzólámpák egyike 1905-ből

fáradozásai nyomán a kitűnő minőségű volfrám izzószál híre bejárta a földkerekséget, a gyárnak pedig igen sikeres terméke lett a „világhírű magyar villanykörte". (Hajduska 1975. 200.)

Az izzólámpák élettartamát azonban korlátozza az izzószál párolgása. Ez egy olyan összetett folyamat, amelynek jelentős része az úgynevezett termikus diffúzió. A laboratórium kitűnő munkatársa, Bródy Imre jött rá arra, hogy az előbbi folyamat fékezhető - vagyis az izzólámpa élettartama növelhető - abban az esetben, ha az izzólámpába kriptongázt töltenek.

Bródy a szokásos nitrogén helyett alkalmazta a volfráméhoz sokkal közelebb álló, nagy atomsúlyú kriptont, tehát fizikai meggondolás alapján csökkentette a termodiffúziót. A szabadalmat Bródy Imre (1891-1944) 1930-ban jelentette be. Ezt követően Bródy, Polányi Mihály (1891-1976) magyar származású manchesteri professzorral közösen kidolgozta a kriptongáznak levegőből történő, olcsó előállítási módját. (Polányi az időben mint szakértő kapcsolatban állt az Egyesült Izzó laboratóriumával.) A Bródy-Polányi-féle kriptongázgyártási eljárás kidolgozása előtt: „Egy liter normál nyomású kripton ára kb. fél kg színaranynak felelt meg ..." (Magyarok a ... 1986. 50.)

291