Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája

esik a több évszázad viszonylatában is kiemelkedő, nagy építkezési hullám. A pápa az újabb mongol támadások hírére az 1245. évi (I.) lyoni egyetemes zsinat végzésének megfelelően várak építésére buzdította a magyar főpapokat. A király is jó példával járt elöl, 1 247 tavaszán megkezdte a budai vár építtetését. Ezzel a pesti lakosság megtelepedése is kezdetét vette a budai Várhegyen. A XIII. század közepétől az addigi Esztergom helyett Buda királyi rezidencia lett, lényegében pedig az ország fővárosa. Buda védőművei a XIII. században a kor támadófegyverei (gyalogság, nyílzápor, kővetőgépek) ellen viszonylag biztos védelmet nyújtottak. A tüzérségi lövedékek (ágyúgolyók) elhárítását csak a későbbi (XV. századi) átépítéseknél vették figyelembe. (Zolnay 1986. 52.) IV. Béla korában azonban még a legfélelmetesebb támadófegyver nem az ágyú volt, hanem a gyalogság által használt számszeríj, amelyen körülbelül a XII. század óta acél laprugók adták a rendkívüli átütőerőt.

A budai vár a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos várak csoportjába tartozott. (Gerő 1968. 110.) A hegyes terepen épült várak ugyanis rendszerint szabálytalan alaprajzúak voltak, mert az erősen változó terepviszonyok miatt azokat a részeket erősítették, amelyek felől valószínűbbnek ígérkezett a támadás (7. kép). Gyengébbek le-7. kép. Egy szabálytalan alaprajzú belsötornyos vár, Árva vára.

A középkori belsötornyos magyar várak jelentős része a szeszélyes terepviszonyoknak megfelelően ilyen szabálytalan alaprajzú volt

26