Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

millennium idején sem volt a fővárosban. A gázvilágítás még a századforduló után is versenyképes volt viszonylagos olcsósága miatt. Az egyik legismertebb gázégőt, az Auer-harisnyát, külföldön a század utolsó két évtizedében kísérletezték ki. Magyarországon ilyen égőket először 1905-ben szereltek fel. (Az osztrák C. Auer „gázharisnyája" egy pamutszálból készült háló volt, amelyet speciális vegyi anyaggal itattak át. Ezt a henger formájú hálót a gázégőre húzták, így az a gázlángtól felhevülve fényesen izzóit. Az izzó „gázharisnya" a napfényhez hasonlóbb fényt adott, mint ha csupán a gázláng világított volna.

Az I. világháború végéig a fővárosi közvilágítás alapvetően gáz felhasználására épült. 1918-ban 31 500 volt a budapesti utcai gázlámpák száma. Ugyanekkor utcai falikarokon és kandelábereken 3900 villamos lámpa világított. (Budapest lexikon. 620.) Az arány az 1 920-as évek közepére fordult a villamos világítás javára. Ekkorra a gáz és az elektromos áram hosszú ideig tartó versenye eldőlt. A '20-as évekre nemcsak a villamossági műszaki megoldások érlelődtek ki, hanem az elektromos világítás gazdaságossága is számottevően javult. A századforduló éveiben rövid ideig több helyen is működött acetiléngáz-közvilágítás. (Robbanékonysága miatt drága volt és veszélyes.) A gázvilágítás tartós versenyképessége azonban nem akadályozta az elektromos világítás híveit a szívós kísérletezésben.

283