Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

lekedésügyi minisztert, Péchy Tamást leváltották, és távoznia kellett az irányítói posztról Herrich Károly (1818-1888) vízépítő mérnöknek. Az 1879. évi árvízkatasztrófa után már sikerült a Tiszavölgyi Társulatnak a Tisza-szabályozás ügyét úgy tenni „országos üggyé", ahogyan azt Széchenyi korábban is kívánta volna. „Sikerült elismertetni az állami műszaki irányítás jogát, sőt kötelességeit, s az ezzel járó felelősséget is." (Károlyi 1969. 57.) A város újjáépítését Lechner Lajos tervezte meg. Lechner Lajos (1833-1897) tervét a szakmai körök rendszerint elismerő jelzőkkel illetik, és kiemelik, hogy a várostervező gondosan mérlegelte munkája során a modern nagyváros kialakulásának minden lényeges követelményét. A romba dőlt Szeged ismét felépült!

A dualizmus kori vízügyek szakterületén, a mezőgazdaság szolgálatában kialakult egy sajátos mérnöki szakterület, az úgynevezett „kultúrmérnökség". (A kultúra itt, ebben az értelmezésben nem az anyagi és szellemi javakat hordozó műveltséget jelentette, hanem a szó mezőgazdasági értelmezésében termesztett növényt értünk alatta.) Még a múlt század végén, 1 880-ban szervezte meg Kvassay Jenő (1850-1919) az állami kultúrmérnöki szolgálatot, amely azonban a századforduló éveiben indult lendületes fejlődésnek. (A Kultúrmérnöki Intézmény szervezeti felépítésének egy része már 1879-ben készen volt.) „Az 1895. évben nyolc kerületi kultúrmérnöki hivatal működött; az 1901. évben már tizennyolc." (Magyar műszaki alkotók. 58.) A mezőgazdák, a kis- és nagybirtokosok számára ezek a hivatalok készítették a rétművelésre, öntözésre, talajjavításra vonatkozó műszaki terveket, és ingyenes műszaki tanácsadással is szolgáltak. Ezzel Magyarországon a vízépítéssel kapcsolatos technikai kultúra már a vízhasznosítás és a vízgazdálkodás irányába fordult, míg korábban a folyamszabályozások csupán az árvizek levezetését, a kártételek elleni védekezést célozták.

A neves kultúrmérnök, Kvassay Jenő idézte egyik munkájában Beszédes Józsefet: „Házad udvarából ne ereszd ki az eső vagy hó levét, míg nem használtad; úgy határodból, vármegyédből, országodból használatlanúl a vizet ki ne bocsássad, mert ez ingyen az Isten becses ajándéka." (Kvassay 1880. /., II. 185.) A mezőgazdasági vízgazdálkodás feladatainak megoldása érdekében a kultúrmérnökség 60 év alatt összesen 2 millió katasztrális holdon végzett vízrendezést.

1 883-ban és 1 889-ben szabályozták azt, hogy a kultúrmérnököknek és a folyammérnököknek milyen módon kell a mezőgazdasági ismeretek elsajátítására törekedni. A „m.-óvári m. kir. gazdasági akadémiát" jelölték ki a vizsgáztatásra, ahol 1886 és 1 889 között csaknem száz kultúr- és folyammérnök tett mezőgazdaságtanból „szakvizsgálatot". Az egyik előírt szakirodalom Kvassay „Rétmívelés"-e volt. (Balás 1897. 241 -243.) A Kultúrmérnöki Intézmény átmenetileg magában foglalta a halászati ügyek felügyeletét és a közegészségügyi mérnöki szolgálat ellátását is. 1876 óta létezett Magyarországon közegészségügyi törvény, amely akkor európai mércével is a legkorszerűbb jogalkotásokhoz tartozott. (Antall, Kapronczay 1989. 911.) Ugyancsak Kvassay munkássága nyomán a Földművelésügyi Minisztérium keretében működött Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal helyében 1899-ben létrejött az Országos Vízügyi

271