Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

csengő között volt elhelyezve a mágnestű, és a tűvel összeszerelt kis kalapács az áram irányának megfelelően hol az egyik, hol a másik csengőt ütötte meg. A két csengő különböző hangjából állították össze az ábécét és a számjegyeket. Az adás oldalán egyszerű átkapcsoló működött." (Tábori, Valkó, Ambrózy 1967. 20.) Ezt a távjelzőt a szabadságharc kezdetén az osztrák kormány leszereltette. A távjelző szó tulajdonképpen helyesebb erre a készülékre, mint a távíró, hiszen a berendezés nem írt, csak hallható jeleket adott a kezelőnek. A kezelő személynek természetesen azonnal le kellett írnia az üzenetet.

Egészen nyilvánvalóan hétköznapi jelentősége volt Irinyi János (1817-1895) vegytani kísérleteinek. Berlini és bécsi kémiai tanulmányai nagyipari hasznosításhoz vezettek, miután 1836-37-ben feltalálta a zajmentesen gyűlő foszforos gyufát. Barátja, a szintén magyar Römer István (1788-1842) gyógyszerész és gyáros már néhány héten belül alkalmazta is a találmányt. A korábbi gyufák nagy hátránya volt, hogy azok „a foszfor mellett kálium-klorátot tartalmaztak, dörzsölésre kis robbanás jött létre." (Szabadváry, Szőkefalvi-Nagy 1972. 135.) A robbanás következtében a gyújtókeverék a régi gyufáknál nemegyszer szétfröccsent, és tüzet vagy égési sérülést okozott. „Irinyi gyufái ezzel szemben lassan, egyenletesen égtek el, nem robbantak, ... használatuk és szálllításuk egyaránt biztonságosabb volt." (Bácskai 1967. 1166.) Az Irinyi-féle gyufa gyújtóanyaga foszfor és ólom-dioxid volt, amely anyagok összetételére tanárának, Meissner Pálnak az előadása vezette rá. (Meissner eredetileg sikertelen kísérletében azonban kén és ólom-dioxid szerepelt - így a „meggyúlás" elmaradt. A kénnek foszforral való helyettesítése Irinyi ötlete volt.) 1839 decemberében megkezdték a termelést Irinyi János pesti gyufaüzemében, ahol 1840 tavaszán már naponta több mint félmillió gyufaszál készült. Mindazonáltal Irinyi ötletének jelentősége viszonylag rövid életű volt, a fejlődést hosszabb távon nem befolyásolta, hiszen hamarosan megjelent a még jobb minőségű svéd szabadalom.

Irinyi azonban „több" volt, mint csupán egyetlen praktikus eszköz tökéletesítője. O a XIX. századi magyar vegyészet egyik jó nevű tudósa, aki nagy sikerű tudományos művet is jelentetett meg 1 838-ban, berlini tartózkodása idején, „lieber die Theorie der Chemie" (A kémia elméletéről) címmel. Művében különösen a savelmélettel foglalkozott, ami összhangban is állt további életútjával, illetve életútjának egy részével. „1849 márciusában Kossuth a Nagyváradon felállítandó salétromsavgyár igazgatójának nevezte ki." (Bácskai 1967. 1169.) Fontos és felelősségteljes posztra került, hiszen Pest eleste után a fegyver- és lőszergyártás központja Nagyváradra tevődött át. A salétromsavra a hadianyaggyártásnak nagy szüksége volt.

A technikai kultúra ápolását a '30-as, '40-es években olyan új egyesületek és intézmények is szolgálták, mint amilyenek például a Pesti Műegylet, az Országos Iparvédegylet vagy az Iparműcsarnok voltak. Többek között az 1840-es évek iparpártoló mozgalmainak (védegyleti mozgalmainak) hatására lett itthon és külföldön egyaránt jól ismert textilipari vállalat a Goldberger-gyárból - de sok más példát is lehetne említeni. (A gyárat, mint kékfestőgyárat, még a megelőző század végén, 1784-ben alapította Goldberger Sámuel.)

231