Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

Sándor a múlt század végén, a millennium évében a következőket mondta és írta: „Széchenyi már ifjúkora óta nagy előszeretettel viseltetett technikai dolgok iránt - ha magyar főúr helyett angol polgárnak születik, bizonyára korának egyik legnagyobb mérnökévé válik. így is egész odaadással készült mindazokra a műszaki alkotásokra, a melyek programmjának oly fontos tényezői voltak... Különös előszeretettel a modern technika szülőhazájában, Angliában tartózkodik. Fölkeresi a mérnöki építés nevezetes alkotásait: a hajózó csatornákat, a hidakat, valamint az akkor még csak gyermekkorukat élő vasutakat; hangyaszorgalommal gyűjti a mindezekre vonatkozó fontosabb technikai és gazdasági adatokat és jellemző vázlatos rajzokban rögzíti meg naplóiban a látottakat." (Lipthay 1896. 7., 8.) Lipthay szerint, ha nem is vált ugyan mérnökké a szónak a közönséges értelmében, mérnöknek is lehet tekinteni őt, a szónak a magasabb rendű felfogásában.

Lósy-Schmidt Ede kutatásai szerint mérnöki munkákkal összefüggésben a „terv" szót először Széchenyi használta 1833-ban, a „tervrajz" szót pedig először Ballagi, 1846- ban. A tervrajz és költségvetés megjelölésére (például hídépítésekkel kapcsolatban) a XIX. század első felében használatos volt a plánum, illetve a sumptuum projectum kifejezés. (Lósy-Schmidt 1926. 13.)

Sok feljegyzés tanúskodik arról, hogy Széchenyi a pártfogásába vett több olyan embert, akik a technikai haladás előmozdítói voltak, de anyagi lehetőségekkel nem nagyon rendelkeztek. Széchenyi B. Hügel Károlyt és feltaláló társát így ajánlotta az angol Clark figyelmébe: „... egy melegítő készüléket találtak fel, s czéljuk most találmányuk gyakorlati használhatóságára és kivihetőségére nézve Angliában némi utasítást szerezni. Kérem önt, vegye barátomat pártfogásába és hozza őt összeköttetésbe barátaival, hogy hasznos útmutatást és a szükséges gyakorlati utasításokat megszerezhesse. Ön engem igen lekötelezne." (Széchenyi levelei. III. 1891. 406.)

Széchenyi nagyjából a Lánchíd ügyének felkarolásával egy időben fordította figyelmét a dunai hajózás felé. A Duna szabályozását és a gőzhajózás felvirágoztatását egymással kölcsönhatásban értékelte. Waldstein gróf és Beszédes mérnök társaságában Budapesttől elhajózott a Fekete-tengerig, majd maga mellé vette mérnöki tanácsadónak Vásárhelyi Pált. (Vásárhelyi intenzívebben 1833-tól foglalkozott az Al-Duna szabályozásának kérdéseivel.) „István grófot" csakhamar az al-dunai szabályozási munkák királyi biztosává nevezték ki. Az Al-Duna igen nehéz vízügyi problémát jelentett, mert a természeti környezet rendkívüli és hirtelen változásaival kellett számolni. A 2 kilométer széles medret olykor szinte átmenet nélkül váltották fel 200 métert kitevő szűkületek, a vízmélység fél méter és 50 méter között ingadozott, a víz áramlási sebessége is nagy szóródást mutatott. Ilyen körülmények között a Vaskapu környékén a hajózás rendkívül nagy veszélyekkel járt. Rakománnyal teli, nagy hajó gyakran meg sem kísérelte az átjutást. Összefüggött az al-dunai hajózással, hogy a leginkább sziklás szakaszon „szemközt Traján aránylag oly nyomorúságos útjával" felépíttették a parti sziklákba vágott, úgynevezett „Széchenyi-utat". (Lipthay 1896. 51.) A puskaporral tör-207