Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

Talán furcsának tűnik első pillantásra, de szárazföldi utak építésével hajózási társaságok is foglalkoztak, éppen a kölcsönös egymásra utaltság miatt. A század első éveire esett egy nagyszabású útépítés. A Privilegizált Magyar Csatorna és Hajózási Társaság 1801-ben kezdte meg az úgynevezett Ludovica út építését a Sziszek és Károlyváros (Zágráb vármegye) közötti szakaszon.

A Hortobágyon a XIV. század közepén létesített híres fahidat az évszázadok során többször átépítették. A fahíd helyén 1827 és 1833 között épült meg kőből a „Kilenclyukú híd", amely akkor Magyarország leghosszabb és legszebb közúti kőhídja volt (50. kép). A Debrecen és Tiszafüred közötti országúton álló kőhíd szélessége 8 méter, hossza pedig a szárnyfalakkal 167,3 méter.

A közlekedési útvonalhálózat összehangolt tervezése a felmérési munkákat és a műtárgyak tervezését végzők „egymásra utaltságát" is jelentette. Kehrn Vilmos „Inzsenér"től 1833-ból fennmaradt földmérési, térképezési jellegű munka, Török Miklós „földmérő"-tői pedig 1832-ből egy hídnak a tervrajza. („Kakonyánál a Murán építendő igo híd rajza." Somogy Megyei Levéltár. Kakonyai hídépítés 1823-39. „Somogy Vármegye nemesi közgyűlésének iratai" lesz a várható megnevezése.) Vannak adatok a két tervező közötti munkakapcsolatokról.

Hosszan lehetne sorolni azokat a század eleji előzményeket, amelyek után Széchenyi a 30-as, 40-es években élére állt a hazai közlekedéspolitikának. Tapasztalatai, tanácsai között különös helyet foglalnak el az Angliából hozott „szellemi kincsek". Széchenyi István (1791-1860) grófról műszaki szervező munkásságának kutatója, Lipthay

50. kép. A középkori fahíd helyén építették meg a hortobágyi kilenclyukú hidat

206