Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája
Feltehetően az esztergomi Várhegyen állt Szent Adalbert-székesegyház szintén Szent István-alapítású. (Forrásanyaga igen szűkös - az építményt 1 188-ban tűzvész pusztította el, azonban Jób érsek hamarosan újjáépíttette.) Építése az 1010 körüli évekre valószínűsíthető. (Ennek az utolsó romjai a XIX. század elején még álltak, ekkor azonban a helyére építették a mai kupolás székesegyházat.) A XI. századi bazilikán a dalmáciai közvetítésű itáliai hatás mellett érvényesült a francia hatás is, például a kapudíszítés elvében és szerkezetében. Mindezeken túl azonban egy sajátosan helyi gyakorlat szintén megfigyelhető, amit a román korral foglalkozó építészettörténészek az „esztergomi királyi műhely" jellegzetességének tartanak. A Szent István korabeli első esztergomi nagytemplom épületének egy részét Klimó Menyhért esztergomi kanonok örökítette meg egy olajfestményen, a XVIII. században. Az Esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött festmény ritka értékes képi megjelenítés ebből a korból. Az ilyen és ehhez hasonló művészi ábrázolások, festmények az utókor számára egyben a „műszaki ábrázolás" funkcióját is hordozzák, amennyiben azokról számos részlet technikai szempontú leolvasása is lehetséges. Klimó festményén elölnézetben figyelhető meg a régi székesegyház híres díszkapuja. A háromhajós, kéttornyú bazilika főbejáratának, az úgynevezett „Porta Speciosa"-nak egyik technikai különlegessége a többszínű, vésett díszítésű márványberakás. (Kék, fehér, barna és hazai vörös.) A Szent István korában alapított székesegyházak közül különös figyelmet érdemel a pécsi, mert ez az egyetlen ma is álló (többszöri átépítés után az eredetiségét többé-kevésbé őrző) román kori székesegyházunk. Különlegessége, hogy - ellentétben a székesfehérváriéval és az esztergomiéval - ennek megépítették a rendkívül tágas, háromhajós altemplomát is. A háromhajós, hat pillérpáros bazilika szintén az itáliai típusúak közé sorolható. A másik, eredetiségét viszonylag jól őrző, román kori székesegyház, a gyulafehérvári, a történelem során a határainkon kívülre került (3. kép). Az erdélyi egyházmegye gyulafehérvári főtemplomát azonban már Szent István kora után, 1 200 táján kezdték építeni, jóllehet a helyén korábban is állt egy XI. századi kisebb templom. (A gyulafehérvári bazilika számos erdélyi méltóság végső nyughelye - a síremlékek közül kiemelkedik Hunyadi János lovagi síremléke.) Az egyházmegyei főtemplomokon kívül számos nagy jelentőségű, egyéb egyházi építkezésre is sor került. Az államalapítás korabeli kőépítkezésekre példát látunk többek között a monostoroknál. Szent István király monostorai, a pannonhalmi, a bakonybéli, a zalavári, a pécsváradi, a zobori amellett, hogy királyi apátságok voltak, a történelem során (egyesek) olykor igen jelentős erődítményi funkciót is elláttak. Építőanyaguk a környék sajátosságaihoz igazodott. A bakonybéli monostor és templom anyaga például tégla volt, mert a bakonyi kőanyag egy része a szilárdsági jellemzők miatt nem eléggé alkalmas az építkezéshez. A feltárások során előkerült téglamaradványok között több motívumos, mintás példány található. 15