Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

dókban vadonná vált Alföldön az agyag, a sár, a nád, a vessző, a szalma voltak a népi építészet tipikus, gyakori anyagai. (Nyugat-Magyarországon viszont rendszerint a népi építészet anyaga is a kő volt.)

Érdekes építészeti megoldások az úgynevezett talpasházak. Egy balatoni talpasházról a következő magyarázat olvasható a „Balaton" útikönyvben. „Az épületet »talpasház«-nak mondják, mert építésekor hatalmas tölgyfagerendákat raktak le a földre, beléjük bevésték az ajtógerendákat és a közöket megtömték vizes agyaggal. A megszáradt agyagba belevágták az ablakok nyílását és azokba illesztették a kereteket és ablakokat. Földes padlója, szabadkéményes tűzhelye volt." (Balaton 1989. 576.)

A népi, paraszti építkezések között (sőt a „kuriális" építkezések sorában is) számos ház tervezője és építője azonos személy, ismeretlen vidéki mesterember volt. Egyik szép példája ennek Badacsonyban a „Szegedy-ház". (Szegedy Róza Kisfaludy Sándor költő első felesége volt.) Az árkádos, tornácos formájú „Szegedy-ház" a XVIII. század végén épült késő barokk stílusban a Badacsony szőlőhegy oldalában, a szintén nevezetes Kisfaludy-ház közelében. (Gazdasági épülete 1990 nyarán még romos állapotú volt, de az épületegyüttes többi részét már szépen helyreállították.) A tervezés és építés feladatait egyaránt ellátó vidéki mesteremberek többnyire nem rendelkeztek mérnöki szintű felkészültséggel, feladataikat a gyakorlati tapasztalatokra, az úgynevezett „ökölszabályokra" alapozva rendszerint mégis kiválóan oldották meg. Sőt a tervezésnél olykor még az „alacsonyabb rendű" tervezőt, a vidéki mesterembert is nélkülözték. A népi építészetben, a parasztházak létrehozásánál a jobbágyok nemritkán egy személyben voltak építtetők, tervezők és kivitelezők. Itt az úgynevezett „nagyarchitektúra" stílusirányítása csak kevéssé éreztette a hatását.

Ismét elmondható, hogy a korszak nagynevű építészei rendszerint nem voltak magyarországi születésűek, sőt közülük sokan nem is töltöttek huzamosabb időt országunkban. Az Esterházyak építőmestereként került Magyarországra és telepedett le Tatán Fellner Jakab (1722-1780). Itt kezdte meg 1764-ben a tatai piarista rendház építését, majd 1765-től 15 éven át ellátta az egri líceum építésének irányítását. A hazai késő barokk építészet legimpozánsabb alkotását Josef Ignác Gerl bécsi építész tervezte, aki Gerl Mátyás unokaöccse volt. (Rados 1975. 227., 229.)

Bécs, Sopron és a környék nagy építkezéseihez folyamatosan használták a fertőrákosi kőbánya „Lajta mészkő" anyagát, amit egyébként már a rómaiak is alkalmaztak a soproni (Scarbantia) városfal építéséhez. (Kőfejtő-emléktáblák. Fertőrákos. Kutatás: 1993. július 12.)

A század második felében a jelentékeny állami építkezések ügyeinek számottevő része Franz Anton Hillebrandt (1719-1797) magyar királyi udvari kamarai építész kezében futott össze. (Hillebrandt 1772-től udvari főépítész volt.) Építészeti alkotómunkájának egyik termékeny szakasza a budai királyi palota építkezésének folytatásához kapcsolódik.

176