Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon
Különleges magasépítészeti létesítményeknek számítanak a csillagvizsgálók (csillagdák), amelyek tervezésében a XVIII. században Hell Miksa (1720-1792) jezsuita tudós játszott vezető szerepet. Közreműködésével készült el az 1770-es években az egri és a budai, majd 1792-től a gyulafehérvári csillagvizsgáló. (Egerben Esterházy Károly főiskolájához kapcsolták a csillagdát, és a korszak legjobb angol gyártmányú műszereivel szerelték fel. A gyulafehérvárit a könyvtárral együtt Batthyány Ignác alapította. Ez 1820-30-ig működött.) Hell Miksa tervezőmunkáját dicséri a varsói csillagvizsgáló forgatható kupolája is. Nem építészeti kérdés ugyan, de a Hell-életműhöz hozzátartozik, hogy ő dolgozta ki a földrajzi szélesség nagy pontosságú mérésének (Horebowalcotteljárásként is ismert) módszerét. Itt említjük meg, hogy Hell, aki a pécsi obszervatórium magyar igazgatója volt, Sajnovics Jánossal északi expedíciót szervezett a dán és a norvég király felkérésére. A cél Vardon az 1769-es Vénusz-átvonulás megfigyelése volt (1769. június 2-3.), amellyel együtt Norvégiában helymeghatározásokat, mágneses méréseket végeztek, továbbá sarki fényt észleltek. Az 1768 és 1770 közötti eredmények Hell Miksának nagy nemzetközi elismerést jelentettek. A csillagászati intézmények megtervezésében és felépítésében szerzett érdemei azonban talán még jobban jellemzik alakját a magyarországi tudomány és technika történetében, hiszen úgyszólván minden jelentős, XVIII. századi csillagda az ő közvetlen vagy közvetett segítségével jött létre. Ezért Hell Miksát tekinthetjük az ilyen tudományos objektumok tervezésében a legelső szakemberek egyikének. A betelepülések nyomán emelkedő népsűrűség, a meginduló urbanizáció, a közlekedés fejlődése csakhamar felvetették az úthálózat korszerűsítésének kérdését (48. kép). Mária Terézia rendeletére az 1 770-es évektől a vármegyék az útépítés és karbantartás irányítására útfelügyelő mérnököket alkalmaztak. A XVIII. század vége felé egyre halaszthatatlanabb lett az Adriai-tenger gyors szárazföldi megközelíthetősége. 1774-ben épült meg Horvát-Szlavonország legjobb útjainak egyike, a Károlyvárostól Zengg felé vezető József-út és az ugyancsak horvátországi Karolina-út, a Kapellahegységen át Károlyvárostól Portoréig. Károlyvárosból indult a Lujza-út is, amely Fiúméba vezetett, de ennek építése már a XIX. század kezdő éveire esett. (Abrahám 1976. 24.) A horvátországi úthálózat - kereskedelmi és hadászati szempontból egyaránt - hagyományosan nagy jelentőségű volt. Glaser Lajos Pauler Gyulára hivatkozva említi meg egy középkori, horvátországi, hadi út rekonstruálását. Ez az út annak idején Vaksa körzetében szelte át a Drávát és átvezetett Zágrábon. (Glaser 1932. 1.) A Mária Terézia korabeli adriai kikötői utak különösen a magyar búzakivitel szempontjából voltak nélkülözhetetlenek. A Duna-Száva-Kulpa hajóút egy viszonylag rövid szárazföldi úttal kiegészülve Fiume megközelítésére adott lehetőséget. (Endrei 1991. Hajómalmok.) A korszakban a technikai kultúra hazai, főúri támogatóinak sorában ott találjuk gróf Széchényit. A Kulpa szabályozása és a Károlyvárosi út építése, ezeknek kereskedelmi szempontú előnye élénken foglalkoztatta gróf Széchényi Ferencet. Az Országos 177
