Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája
dig technikai produktum is, sőt a statikai problémák felől közelítve azt tudományos eredménynek is tekinthetjük. „Egy épület alaprajz, szerkezet, tömegek kombinációja, fényhatások megoszlása. Az építész többé vagy kevésbé egyszerre geométer, mérnök, szobrász, festő - geométer a térbeli kiterjedés alaprajzi értelmezésében, mérnök az egyensúly problémájának megoldásában,..." - idézi Henri Focillont (a(n)ri foszijo(n)) Rév Ilona a templomépítészetről szóló könyvében. (Rév 1987. 5.) A technikai kultúrán belül az építészetről Ipolyi Arnold (1823-1886), a XIX. század tudós corvinakutató és történetíró katolikus püspöke a következő szavakkal szólt: „Nemzeti múltunknak vannak századai, amelyekből egy sort nyelvünkön nem vagyunk képesek felmutatni, míg ugyanazon századból magas műveltségi állapotot tanúsító számos műemlékünk maradt ránk. Minden ilyen nemzeti műemlék elenyésztével tehát nyilván történelemkönyvünk egy-egy lapja szakad ki! A legjelentékenyebb és legrégibb műemlékek a tárgy természeténél fogva építészetiek." (Középkori templomaink 1990. 5. Ipolyi Arnold szavai.) A templomok, várak, utak építéséhez már az Árpád-korban is tanult szakemberek kellettek, mivel ezek kiemelt létesítmények voltak. A köznép lakásigényeinek kielégítése viszont a köznapi tudás szintjén valósult meg. (A veremlakások építése a honfoglalás időszakában nem nagyon volt tárgya a munkamegosztásnak - ahhoz igen sokan értettek.) Az ilyen „épületek" emelése (vagy inkább süllyesztése) nem kívánt különleges és ritka szaktudást abban az értelemben, hogy azt csak egy szűk körű, specializált szakembercsoport végezhette volna. A „Hogyan éltek elődeink?" című munka egyik részében a következőket olvashatjuk: „Az életmód, az anyagi kultúra történetében általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a megtermelt javak fogyasztásának együttesében az egyik kultúrkörben a lakás, a másikban az öltözködés, esetleg a táplálkozás kap a többinél nagyobb hangsúlyt. Minden jel arra mutat, hogy a honfoglaló magyarok kevésbé voltak igényesek a lakás, mint az öltözködés és evés-ivás tekintetében." (Hanák 1980. 15.) Más volt a helyzet viszont a templomokkal, erődítésekkel és egyéb királyi, valamint főúri építkezésekkel kapcsolatban. Az ezekhez értő, specializált szakemberek nagy részét a középkori magyar uralkodók külföldről hívták be. Azok a tartós hatások, amelyek a magyarországi építési kultúrát az ezredforduló táján befolyásolták, lényegében három csoportba rendezhetők: az őshazából hozott és a vándorlások során másoktól átvett gyakorlat; az új hazában talált római emlékanyag; az új hazában talált avar-szláv emlékek. (Szent István korát is megelőző preromán építészeti emlék pl. a X. századi Feldebrő, mátraaljai település altemploma (1. kép). A XVIII. századi barokk templomba foglalt eredeti templomrészben találhatók a hazai falfestés első - bizánci hatású - falfestményei.) Ilyen előzményekre támaszkodtak az államalapítás korabeli magyar építkezések. Szent István uralkodása alatt nagyszabású építési tevékenység bontakozott ki az or-12