Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

„...60-70 évvel a törökök kitakarodása után már olyan mérnöki terv is készül (Krieger 5., 1763), amely a Balatont annyira le akarja csapolni, hogy az egykori tófenék leg­mélyebb vonala mentén kialakított csatorna tartaná csak fenn a hajózás lehetőségét, az így felszabadult területet pedig gabona termesztésére kívánná felhasználni?" (Bendefy 1964. 440.) A Balatonból kialakított hajózócsatornán és a Sión keresztül Krieger a Du­nát a Zalával akarta volna összekötni. Ha ehhez még a Zalának és a Murának a Ker­­kán keresztül történő összekötését is hozzávesszük, akkor világossá válik, hogy Krieger gondolatában egy „Grazig hajózható csatorna" terve fogant meg. A Habsburg Biro­dalmon belüli, XVII—XVIII. századi gabonakereskedelemnek egyik fontos csomópontja éppen Graz volt. A szárazföldi utak rendkívül rossz állapota miatt magától értetődő volt a vízi szállítás lehetőségének keresése. Ennek érzékeltetésére érdemes rövid kitérőt tennünk. 1823-ban (tehát több mint fél évszázaddal a tárgyalt időszak után!) Jan Ackersdijck (ján ákerszdejk) utrechti pro­fesszor magyarországi utazást tett. Naplóját 1 985-ben találta meg Makkai László az utrechti egyetemi könyvtár kézirattárában. A napló egyik részlete az utazásról a kö­vetkezőket tartalmazza. „Az eddigi három ló elé újabb kettőt fogtak, és előttünk egy férfi ment lámpással. Az út azonban olyan rossz volt, hogy leszálltunk a kocsiról, és majdnem egy órát gyalogoltunk a sárban. Csak csodálkozni lehet az itteni kormány­zat hanyagságán, amely a nagyobb utakat ilyen állapotban hagyja. A kocsi majdnem minden pillanatban fel akart borulni, és ha nem öt lovunk lett volna, megrekedt volna a sárban." (Ackersdijck 1987. 25., Makkai) A Léva környéki utazás leírásában sze­replő „nagyobb utak" azt sejtetik, hogy a fő közlekedési vonalak máshol sem voltak lényegesen jobb állapotúak. így azután a Krieger-féle vízi útvonal kialakításával so­kan egyetértettek. Bekapcsolódott a lecsapolási terv kidolgozásába Böhm Ferenc, az Esterházy-ura­­dalom „hydraulája" is, a két mérnök javaslatát pedig kritikailag elemezte Walcher Jó­zsef abbé, hajózási igazgató és vízügyi szakértő. Walcher a korszak egyik legna­gyobb tekintélyű vízügyi szakembere volt. 1 777-től kamarai megbízásra ellátta a Du­na szabályozási ügyeinek vezetését az osztrák és a magyar szakaszon egyaránt. Kez­detben négy mérnök dolgozott mellette, később már tízszer annyit foglalkoztatott. A XVIII. század második felében a jezsuita Walcher Józsefet tekinthetjük a magyarorszá­gi vízügyi igazgatás első számú irányítójának. A lecsapolási terv megvalósítása végül is részben a műszaki viták miatt, részben pedig a költségviselésen történt összekülön­­bözések (helyi földesurak, megyei közélet, Építési és Hajózási Igazgatóság, helytartó­­tanács és kancellária stb.) okán majd egy fél évszázaddal elhúzódott. Később már nem egészen úgy valósult meg, ahogyan azt Krieger Sámuel elképzelte, hiszen az utó­kor szerencséjére azért egy hajózható csatornánál több maradt meg Közép-Európa legnagyobb sekély tavából. A Balaton mai vízszintjének (vízszínének) magassága a sokévi átlagot tekintve 104,9 méter tengerszint felett. Krieger mérései szerint az ő korában a magasság 109,8 144

Next

/
Thumbnails
Contents