Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

méter volt - mérésének helyességére találhatók bizonyítékok. A török idők magas vízállását és mocsárvilágát a védelmi funkcióval is magyarázhatjuk, de vajon mi a magyarázata a XVIII. század végi magas vízállásnak? Erre részben a malmok adnak feleletet. Hogy a Sárvíz, Kapos, Sió menti malmok működhessenek, a malomgátakkal magasra emelték a folyók szintjét. A siófoki malmok megfelelő esése miatt a Balaton gátakkal felduzzasztott magas vízszintje kedvező volt. Nem véletlen, hogy a vízrendezési munkák elhúzódásában nemritkán éppen a malomtulajdonosok ellenállása játszotta a fő szerepet. Világossá vált, hogy a Balaton vízrendezését csak a Sárvízzel, a Kapóssal és a Sióval összefüggésben lehet vizsgálni. Törekvést láthatunk a központi akarat érvényesítésére abban, hogy 1772-ben a Sárvíz szabályozásához Mária Terézia folyószabályozási királyi biztosokat nevezett ki.

Ezt követően az „Operatum delegata Commissionis Regiae" egyik, 1776-ból származó anyagán már együtt láthatjuk a Sárvízzel, a Sióval, a Kapóssal és a Balatonnal (Lacus Balaton) kapcsolatos és egymással összefüggő elképzeléseket. A századforduló éveiben történt átmásolással fennmaradt anyag térképi mellékletén (még későbbről: 1881, illetve 1825) szintén együtt szerepel a Balaton, a Sió, a Sárvíz, a Kapos és a Duna, amiből ugyancsak a rendszerszemléletű, összefüggéseket felismerő munka térhódítására következtethetünk. (Somogy Megyei Levéltár. A Balaton és a Sió regulatiója (elenchus) 1813-50; iratcsomóban: 22 összefűzött lap Fasciculus XV. jelzéssel. A mappa Trentsensky József és Beszédes József munkája.)

145