Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Teáskanna a vízen
Teáskanna a vízen onathan Hulls meghúzta az utolsó vonalat, majd elégedett sóhajjal tette le a tollat meg a vonalzót. Hát elkészült a terv, amiről annyi álmatlan éjszakán át gondolkodott! Pedig a fölvázolt szerkezet semmivel sem volt bonyolultabb, mint egy precíziós óraszerkezet. Csak éppen maga Hulls, a tekintélyes órásmester sem tudta, hogy fog működni a gyakorlatban az a vontatóhajó, amely nyugtalan képzeletében megszületett. Chipping Campden-i házában, alig húsz kilométerrel délebbre Shakespeare szülőfalujától, Stratford-upon-Avontól. Csupán annyit tudott, hogy a vitorlás hajók bajban vannak. Amint elérik egy kikötő biztonságos, szélvédett partjait, duzzadó vitorláik elemyednek, s csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehet őket a kikötői mólókhoz vontatni. Hulls mesternek jutott eszébe először: miért ne lehetne a bányák megmentőjét, a Newcomen-tüzesgépet felhasználni erre a célra? Olyan vontatóhajót tervezett tehát, amelyen egy légnyomású gőzgép föl-le mozgó dugattyúja - megfelelő mechanikai áttétel révén - evezőlapátokkal felszerelt kereket forgat. Kész volt a terv, és 1736-ban már a kivitelezéshez is sikerült vállalkozót találnia Mr. Freeman személyében, aki nemcsak érdeklődéssel, hanem 160 font tőkével is támogatta a további kísérleteket. A legelső teendő az volt, hogy védettséget kell szerezni a találmányra. 1736. december 21-én Jonathan Hulls meg is kapta gőzös vontatójára az 556. számú szabadalmat, amelynek már a címe is biztatóan hangzott: Egy újonnan feltalált gépezet járművek vagy hajók ki- vagy bevontatására bármely kikötőben, révben vagy folyón, széllel és árral szemben avagy nyugodt vízben. Ezután hozzákezdett a terv megvalósításához. Nem is kellett messzire mennie, mindössze háromórai járófölddel nyugatabbra. 1737-ben az Avon folyó melletti Evesham hajógyárában épült meg a hajótest. A dugattyúk és a többi gépalkatrész negyven kilométerrel északabbra, Birminghamben készült el. Többet sajnos nem tudunk a hajó sorsáról. Egy névtelen feljegyzés szerint a kipróbálás során a gőzös még saját magát is nehezen vonszolta a folyón. Koraszülött találmány volt. Hulls elévülhetetlen érdeme mégis, hogy először próbált meg alkalmazni gőzgépet a vízi közlekedésben. Próbálkozása azonban eleve kudarcra volt ítélve, mert a komótosan bólogató Newcomen-gőzgépek - bárki alkalmazta is őket később az évszázad folyamán - terjedelmükhöz képest alig adtak elegendő hajtóerőt egy vízi jármű rendszeres közlekedéséhez. Két évtizeden át nem is vállalkozott rá .senki, hogy hasonló hajót építsen, legföljebb különféle kóbor ötletek láttak napvilágot. A franciák is csak “alapkutatással” foglalkoztak. 1752-ben, amikor d'Alibard márkinak először sikerült Marlyban levezetnie a viharfelhő villamosságát, a svájci Dániel Bernoulli javaslatot nyújtott be a francia Tudományos Akadémiának. Áramlástani kísérletei és számításai arra az eredményre vezettek, hogy egy vízben forgó “szárnyas kerék” sokkal erőteljesebb áramlást kelt, mint bármely más szerkezet, tehát nyilván a szélcsendben veszteglő vitorlás hajók mozgatására is felhasználható. A javaslat nagyon tetszett, a tudós meg is kapta érte az akadémia különdíját, de a kivitelezésre senki sem gondolt komolyan. Hiszen a propellerhez nem volt megfelelő motor, 90
