Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Kerekek karimával
Kerekek karimával Puha pára ült a lankás angliai dombokon, de a fölkelő nap sugarai már jólesően melengették a falábú tengerészt, aki komótosan bicegett a sáros földúton. Egyszer csak postakürt harsant a távolból, s nemsokára hat ló fékezett toporzékolva a tengerész mellett. A kocsis leszólt a bakról: “Van még helyünk. Felszáll?” Mire a falábú öntudatosan nézett fel: “Köszönöm, de sietek.” Ha nem is éppen így történt, egy jó tollú karikaturista a 18. század első évtizedeiben ezzel a jelenettel érzékeltette, milyen állapotok uralkodnak Britannia útjain. Ang-Városi küldönc a 16. századból. Kezében magánlevél, a hivatalos leveleket fémtokban viszi a jobbján. Rendszerint az apostolok lován közlekedett, ezért a lándzsát nemcsak útonállók ellen használta, hanem árkok, patakok átugrásához is liát a kora középkor óta kínozta az útprobléma. Aki sietett, jobban tette, ha gyalogszerrel vágott neki az útnak, mert a lovas kocsik sokszor lépésben sem tudtak haladni a sáros utakon. Pedig királyi rendelet írta elő: minden faluban a lakosságnak kell gondoznia a falun átkanyargó utat. De a fő közlekedési utakat általában nem a falusiak vették igénybe, hanem csak holmi jött-ment idegenek. Nem is nagyon nyugtalanította őket, miként kínlódnak a hintók, a kocsik, az áruszállító szekerek. A nagyobb gödröket befedték, a törmelék köveket eltakarították, de a római hódítások kora óta az úthálózat mit sem változott. Pontosabb szólva mégis változott: egy évezred alatt roszszabb lett. De valójában akkor még senki nem sietett sehová. Mindenki mindenre ráért, még nem a gépek diktálták az emberi élet ritmusát. Skóciában például a kocsiforgalom olyan gyér volt, hogy amikor 1723-ban egy szénnel rakott szekér érkezett a Glasgow közelében fekvő Cambuslangba, “az emberek tömegesen tódultak ki, hogy lássák a varázslatos szerkezetet: meglepetten nézték, és csodálkozva tértek vissza otthonaikba”. Londontól húsz mérföldnyire már élénkebb volt a közlekedés. A norwichi polgárok 1725-ben például beadvánnyal fordultak a parlamenthez, hogy valamit tenni kellene, mert a Londonból kivezető kocsiút “nagyon megrongált és veszélyes állapotban van”. Ugyanakkor a kontinensen, ahol még rosszabbak voltak az útviszonyok, 1725-ben osztrák püspökök vajon miféle beadvánnyal fordultak a pápához? Engedélyezze, hogy parókában misézhessenek, mi-77
