Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Üzenet az éteren át!
Feddersen ezekkel a kísérleti eszközökkel derítette ki, hogy egy látszólag egyszerű villamos kisülési szikra nem más, mint valóságos szikraözön ‘ ső elektromágneses távírójának egyikén Gauss professzorral, “beszélgetett” i Göttingenben - Rudopl Kohlrausch kollégájával együtt nagy nehézségek árán rendkívül pontosan megmérte a nyugvó és a mozgó elektromos töltések erőhatásait. Az 1856 augusztusában közzétett dolgozatból \ végre megnyugtató módon kiderült, hogy egy kondenzátor nyugvó elektromossága és egy áramvezeték mozgó elektromossága teljesen azonos erőhatást fejt ki. A kétféle villamosságot azonban csak úgy tudták ’ összehasonlíthatóvá tenni, hogy egy szor, zótényezőt alkalmaztak, amelynek értéke 310 740 km/mp volt. A mérési pontatlanságokhoz képest ez éppen a fény sebessége, de ennek az apróságnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Az ifjú angol fizikus, Maxwell viszont három hónap múlva, 1856 novemberében Skócia legészakibb tengerparti nagyvárosában az Aberdeen Egyetem tanára lett. Ennél nagyobb öröm csak akkor érte, amikor az év végén nyomtatásban is megjelent 50 oldalas matematikai dolgozata az erővonalakról. Nagyon izgult, hogy mi lesz új elméletének visszhangja. De a kollégák csak hitetlenül csóválták fejüket: erővonalak a semmiben? Ki hiszi ezt el? Maxwell ekkor merész lépésre határozta el magát. Elküldte dolgozatát a legilletékesebbnek, magának az öreg Faraday-nek. S nemsokára meghatottan olvasta a kísérletek hercegének 1857. március 25-i levelét, amelyben egyebek között ez állt: “Megkaptam dolgozatát, és nagyon hálás vagyok érte ... Először nagyon megijedtem, hogy micsoda hatalmas matematikai eszköztárral fogott a tárgyhoz, és csodálkoztam, hogy az ilyen jól kezelhető... Remélem, ezen a nyáron kísérleteket tudok végezni a mágneses hatás terjedési idejére, pontosabban egy áramot szállító drót mentén az elektrotonikus állapot beállásához szükséges időtartamra vonatkozóan. Ez az idő valószínűleg olyan rövid, mint a fény esetében ...” Döbbenetes sorok! A laboratóriumban “pepecselő” Faraday már túl volt az erővonalakon, és azt tervezte, hogy kísérletileg is megméri, mennyi idő kell ahhoz, amíg egy vezetékben folyó áram mágneses hatása eljut a téren át egy másik tárgyhoz. És már előre megsejtette, hogy ez a hatás a fénysebességgel terjed! De hogy a fizikai kép még bonyolultabb legyen, Berend W. Feddersen, fiatal német fizikus, a leideni palackok megszállottja ugyanekkor már négy éve folytatta különös kísérleteit. Kezdetben azt vizsgálta, hogy ha egy elektromos sűrítőt egy szál dróttal süt ki olyan módon, hogy parányi légrés marad a drót vége és a palack gömbje között, akkor miként függ a szikra nagysága a réstől. Azután a huzal helyett egy egész áramtekercset iktatott a kisülési áramkörbe. t t 497
